Vegyen Balatonhoz közeli házat egymillióért!
A telekadó és a devizahitel-végtörlesztési lehetőség tovább nyomja le az ingatlanárakat Sávoly környékén, ahol a zuhanást a Balatonring kútba esése indította be.
Menekülnének a befektetők a Somogy megyei Sávolyból is, miután már több mint egy éve kiderült, hogy nem épül meg a Balatonring, ráadásul a helyi önkormányzat idén a telekadót is bevezette, aminek a maximális mértéke 100 forint lesz négyzetméterenként. Még 2008-ban jelentették be, hogy Sávoly határában több mint 80 millió eurós beruházással a gyorsasági motoros világbajnokság helyszínének is otthont adó, 4650 méter hosszú pályát épít a spanyol Sedesa-csoport. A 600 hektáron ötcsillagos szálloda, golfpálya, szórakoztató központ, lakópark, sőt egy logisztikai központ felépítését is tervezték, s 2009-ben már elindult volna a Balatonringen az első világbajnoki futam. A munkák elkezdődtek, ám az ingatlanfejlesztők nem kaptak hitelt, s a Magyar Fejlesztési Bank sem folyósította azt a 15 milliárd forintot, amelyet korábban a kormány megígért.
Az építkezés leállítása hideg zuhanyként érte azt a több tucat befektetőt, aki az évente több tízezer látogatóra alapozva egyre drágábban vásárolta fel a térség ingatlanjait. Marton Péter értékbecsléssel és ingatlanközvetítéssel foglalkozó keszthelyi ügyvéd szerint a környék ingatlanpiaca már tavaly összeomlott, a telekadó bevezetése erre csak “rátett egy lapáttal”. Ráadásul a beruházás leállításával nemcsak a befektetők jártak pórul, hanem az a több száz térségbeli ingatlantulajdonos is, akinek háza, telke sok esetben 40-50 százalékkal értékelődött le. A devizahitelből korszerűsítők törlesztési gondjai miatti kínálatbővülés pedig a közelmúltban vezetett újabb árcsökkenéshez.
Sávoly körül már egymillió forint környékén is kínálnak lakható házakat, de 5-6 millió forintból szinte minden elérhető. A szakember szerint a pánikhangulat dacára érdemes körülnézni a térségben, hiszen arra azért van esély, hogy valakik egyszer kezdenek valamit a félkész, amúgy kiváló helyen lévő pályával.

Több millió forinttal olcsóbban? Most nagy lendületet kaphat az új lakás vásárlása
Iroda

Egyre kevesebben akarnak évekre irodát bérelni – ez lehet az új vállalati modell

Tényleg leáldozóban a hosszú irodabérletek kora? Egyre több vállalat keresi a rugalmasabb utat

A jövő irodája már egészen másról szól: rugalmasság, wellbeing és fenntarthatóság kerül a középpontba

Vége a hosszú irodabérletek korszakának? Egyre több cég keresi a rugalmasabb megoldásokat
Raktár

Lassult a kereslet, de nem állt le az ipari ingatlanpiac

Kiadó raktárt keresel? Így találhatsz néhány kattintással több ajánlatot egyszerre

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban
Otthon

40–50 milliós hitelekkel vásárolnak ingatlanokat a vevők, a többségük Otthon Starttal

Árat csökkentettek négy izgalmas ingatlannál: most akár 18 millió forinttal olcsóbban is lecsaphatsz egy kiszemelt otthonra!

A lassuló lakáspiac fékezheti az áfaemelés miatti drágulást

Van 10 millió forintod? Meglepő, hol vehetsz saját lakást mediánbérből – és hol bukik el a terv!
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Már nem csak egy hely, ahol dolgozni kell: ezért választ egyre több cég szolgáltatott irodát

5+1 érv a szolgáltatott iroda mellett, amit egyre több cégvezető ismer fel

A számok mögött egészen más történik: óvatosabbá váltak a cégek a budapesti irodapiacon

Lassult a kereslet, de nem állt le az ipari ingatlanpiac
Retail

Így alakul a boltok nyitvatartása az ünnepi hétvégén: ezek az üzletek lesznek nyitva
Mutatjuk a részleteket.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





