Végtörlesztés: zavart okozott Orbán levele
Totális bizonytalanságot okozott az Orbán-kormány azzal, ahogy segíteni akarta a közszférában dolgozók végtörlesztését.
A kormányfő azt ígérte, hogy minden érintettnek, aki év vége előtt bejelentkezik bankjánál a végtörlesztési szándékával, és ezt a szándékát jelzi a munkáltatójánál (közintézménynél) is, annak a kormány kedvezményes kamatozású forinthitelt biztosít. A levélben maga a „munkáltatói kölcsön” kifejezés nem szerepelt ugyan, ám az összességében egyértelműen erre utalt. Ezzel szemben a hétfőn az Index birtokába került kormányrendelet-tervezetben az áll, hogy a közszféra dolgozói „csak” kamattámogatásra számíthatnak a normál banki hitelek mellé. A dokumentumban a kormány által biztosított munkáltatói hitelekről nincs szó, sőt, a tervezethez készített szakértői ajánlás szerint a támogatás „több okból sem tud olyan gyorsan életbe lépni, hogy a jogosultak reálisan valóban kihasználhassák a lehetőséget”. Ráadásul a bankok, legutóbb az OTP is lényegében felfüggesztették a végtörlesztéshez kínált forinthitelek folyósítását. Ez végleg becsukta a kaput azok előtt, akik jó ideje nem adták le hitelkérelmüket valamelyik banknál. Akik elindítottak banki hitelkérelmet, de a kölcsönt még nem folyósították nekik, azoknak azért okoz bizonytalanságot a helyzet, mert nem tudják, rájuk vonatkozik-e esetleg a tervezett kamattámogatás (ha igen, akkor szinte kizárólag ők lehetnek azok, akik élhetnek a támogatás lehetőségével).

Lakásárak az egekben, hozam a padlón: a 3%-os hitel már most felforgatta a piacot
Iroda

5+1 ok, amiért a szolgáltatott iroda a legjobb választás vállalkozásod számára

Irodabérlés újragondolva: miért éri meg szolgáltatott irodát választani?

Találd meg pillanatok alatt a cégedhez illő irodát!

A Váci úton vett fejlesztési telket a WING
Raktár

Közel az átadáshoz az Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt költözhetnek a bérlők

Újra lendületben az ipari ingatlanpiac – látványos bővülést hozott a harmadik negyedév

Harmincszoros bővülés – 15 500 négyzetméterre költözik az iLogistic a CTPark Budapest West logisztikai és ipari parkban

Kelet-Európa a logisztika új motorja – Magyarország a régió központi szereplőjévé válhat
Otthon

Kiadó panorámás, nagy teraszos lakás a XIII. kerület szívében – azonnal költözhető, teljesen bútorozott otthon a Mohács utcában

Bécs – a következő stratégiai állomás

Jöhet az áttörés az újlakásárakban és -finanszírozásban? – Minden szempár a társasházi építményjogon

Az Otthon Start Program Helyzetbe Hozta az Alacsonyabb Keresetű Lakásvásárlókat
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Példátlan ítélet született a bíróságon, 40 millió forintot kell fizetnie a banknak egy devizahitelesnek
A felvett összeg háromszorosát fizette vissza egy gyulai család.
Adó és jog

Lakatos szakembert keres az Eurogart Kft. – megbízható, hosszú távú állás Óbudán

Csatlakozz az Alkotás Szolgáltató Kft. csapatához műszaki előkészítőként!

Statikus tervező mérnököt keres a KreaBIM Kft. – alkotói szemléletű, változatos projektek Dunakeszin

Víz-, gáz-, fűtésszerelő munkatársat keres az Eurogart Kft. Budapesten
Retail

A kereskedelmi ingatlanpiac 2026-ban: kitart a mérsékelt optimizmus
A Deloitte legfrissebb nemzetközi felmérése szerint a kereskedelmi ingatlanszektor számos kihívással néz szembe, ugyanakkor 2026-ban bővülhetnek azok a cégek, amelyek
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





