Végtörlesztés: a héten eldől a támogatás

„A kormány ezen a héten három ülést tart, így még a héten meg tudnak születni a szükséges döntések, amelyekről tájékoztatni fogjuk a devizahiteles közalkalmazottakat” – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium az Index kérdésére.

Hétfőn egy, a lap birtokába került kormányhatározat-tervezetre hivatkozva azt írta az Index: a közszférában dolgozók gyermekszámtól függően 2 százalékpontos kamattámogatást kaphatnak, ha devizahitelüket január végéig forinthitelellel szeretnék törleszteni. A lap szerint a kormány feltehetőleg elkésett a rendelet elfogadásával, a hatályos szabályozás szerint ugyanis a végtörlesztéshez szükséges fedezetigénynek január 30-án meg kell jelennie az adósok számláján. A határidő lejártáig, vagyis a hónap végéig már két hét sincs – akkor sem lett volna, ha már hétfőn megszületik a kormánydöntés –, ami túlságosan kevés a kabinet felmérései szerint mintegy 53 ezer új, közszolgálati végtörlesztés lezárásához.


A kormányrendelet-tervezethez csatolt vezetői összefoglalóban az olvasható: „a kormány január 4-i ülésén tárgyalt a kérdésről, mely során a 2 százalékpontos kamattámogatást preferálta”. Azóta azonban két hét telt el, így a hátralévő idő annak ellenére is kevés lehet, hogy az érintettek a hatáidőt betartva, december végéig jelezték a végtörlesztésre vonatkozó szándékukat. Erre egyébként Orbán Viktor is ösztönözte őket egy, a közszféra minden dolgozójának elküldött levélben. A törlesztések másik akadálya, hogy lényegében nem maradt olyan bank, amelyik forinthitelt adna a devizahitelek lezárásához. Legtovább az OTP folyósított ilyet, de január 17-től már itt is csak azok jelentkezhetnek be, akik egy évnél nem régebbi ingatlan-értékbecslést tudnak bemutatni. Vagyis hiába lenne a kamattámogatás, már nincs hitel, amihez igénybe vehetnék-írja az Index.