Végleg bezár a Zöld Pardon és a Rio
Újbuda önkormányzata nem hosszabbítja meg a Zöld Pardon (ZP) és a Rio közterület-használati szerződését. A XI. kerület szerdán, az MTI-nek küldött közleményében a környéken élők érdekeivel indokolta a kérés elutasítását.
Kedden a Zöld Pardon Művészeti és Marketing Iroda (ZP iroda) ugyancsak közleményt adott ki; ebben azt írták, tovább kívánják működtetni a Petőfi híd budai hídfőjénél álló szórakozóhelyet. Korábban a XI. kerület október végéig engedélyezte a működését. A ZP iroda a kérést azzal indokolta, hogy tudomásuk szerint 2008 óta nem érkezett olyan lakossági panasz az önkormányzathoz, amely alapján vizsgálat indulhatott volna. Újbuda hivatala azonban azt közölte: az önkormányzathoz több száz lakossági panasz érkezett és érkezik folyamatosan a ZP és a Rio működésével, “a zajjal és a szétdobált szeméttel kapcsolatban”. Hozzátették: ezek a bejelentések nem teszik szükségessé külön vizsgálat lefolytatását, ugyanakkor jól mutatják, hogy a környéken élők türelme elfogyott.
Újbuda önkormányzata azt hangoztatta: döntésük hátterében kizárólag a környéken élő, kerületi lakosok érdekeinek, életminőségének védelme áll. Kitértek arra is, hogy az önkormányzat elismeri és nagyra értékeli mindazt, amit a ZP a fiatalok biztonságos szórakozása érdekében tett az elmúlt években, de kötelessége megvédeni a kerületben, illetve a szórakozóhelyek környezetében lakók életminőségét, pihenéshez való jogát. Közölték azt is: a hivatal egyetért azzal, hogy hasonló kulturális és szórakozóhelyeknek van létjogosultságuk, ezért ha a ZP üzemeltetői a kerületen belül javasolnak új, a lakosság életét kevésbé zavaró helyszínt, az önkormányzat készséggel áll a további egyeztetések elé.

Száguldó árak, szűkülő kínálat – így áll most a budapesti új építésű piac
Iroda

Hibrid munkavégzés és wellbeing – Ma már alapelvárás az irodapiacon!

Nagy Viktor az Indotek Group új non-retail értékesítési vezetője

Új miskolci Regus irodával bővül az International Workplace Group, reagálva a hibrid és platform munka iránti növekvő keresletre

Újabb nagyvállalat választotta a Liberty irodaházat – több mint 5000 m²-re kötött bérleti szerződést az AutoWallis Csoport
Raktár

Kiadó raktárak könnyedén – így találhatsz gyorsan megfelelő raktárt!

Egyedülálló lehetőség: bérelhető majd megvásárolható területek az APCT Condo logisztikai központban

Nagyobb raktárt bérelne a belváros közelében? Itt irodákat is talál!

Kiadó magasraktárak és irodák Budapesten, a XI. kerületben – Kiváló megközelíthetőség, modern környezet, rugalmas feltételek
Otthon

BUDÁN NÉGYSZERESÉRE NŐTT A 70 MILLIÓ FORINT FELETTI LAKÁSOK ARÁNYA

Időzített bomba a magyar nyugdíjasoknál: sokaknak rámehet a házuk, ha nem lépnek időben!

Hatalmas terasz és budai panoráma – Penthouse lakás a XII. kerületben

Újdonság az Otthon Startnál: sokan még nem is hallottak róla!
Dizájn

A legdurvábban odaégett zsírt is félperc alatt lehozta: elvetemült ez az új takarítós trend

Kisebb a házuk, mint egy átlagos hálószoba, mégis tökéletesen elférnek – Videón mutatják be a miniotthont

Véletlenül hozzáért egy seprűvel a kutyájához: senki sem számított arra, ami ezután történt

Így tisztítsd az air fryert dörzsölés nélkül: pár perc alatt makulátlan lesz
Pénz

Meghozta a döntését a Kúria a devizahitelesek ügyében
Jogegységi határozat született az EU-s ítélet nyomán a tisztességtelen tájékoztatással kapcsolatban.
Adó és jog

Dajkát keres a Brumi Óvoda – Csatlakozz szeretetteljes közösségünkhöz!

Varrónőket keres a 30 éve működő szolnoki varróüzem

Bérszámfejtő – TB ügyintéző munkatársat keres a Dél-Pest Megyei Víziközmű Szolgáltató Zrt.

Tapasztalt vámügyintézőt keres az Alba-Zöchling Kft. Székesfehérvárra
Retail

Válaszolt a teljes kivonulással kapcsolatos kérdésre a Spar
Kisújszálláson augusztus 24-én végleg bezárja üzletét.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó
