Végig lehet bicikliút a Rákos-patak mentén
Együttműködnek a Rákos-patak menti önkormányzatok, hogy a Duna vonalától a Gödöllői-dombságig kiépülhessen a turisztikai elemekkel összekapcsolt kerékpárút – jelentette be Riz Levente (Fidesz-KDNP), a XVII. kerület polgármestere pénteki sajtótájékoztatóján.
A kerületvezető a patak menti kerékpárút megvalósításáról szóló fórum után arról számolt be, hogy összefogják az érintett településrészeket, és közös szándéknyilatkozattal fordulnak a kormányhoz annak érdekében, hogy a következő hétéves uniós finanszírozási ciklusban fejlesztési forrásokhoz jussanak.
Riz Levente elmondta, hogy a patak partján több helyen szakaszosan már léteznek hosszabb-rövidebb kerékpárutak. Hozzátette, hogy a hiányzó fővárosi szakaszok megépítése mellett feladat az is, hogy a meglévőeket megfelelő állapotba hozzák. Példaként említette, hogy Rákosmentén 3,6 kilométer hosszúságban már elkészült egy szakasz, de 1,9 még hiányzik. Szólt arról is, hogy a beruházás tervei 2014-re készülhetnek el, a megvalósítás pedig a várakozások szerint 2016-ig megvalósulhat.
György István (Fidesz-KDNP) városüzemeltetési főpolgármester-helyettes arról beszélt, hogy a patak revitalizációjának hosszas előzménye van, a korábbi részsikereket pedig sikerre kell váltani. Úgy véli, a kelet-nyugat irányú zöldfolyosó hatalmas adottsága Budapestnek, amit ki kell használni.
Szólt arról is, hogy a Budapesti Közlekedési Központ szakmai segítséget ajánlott az ökoturisztikai projekt megvalósításához, az általuk készített koncepció jó kiindulási alap lehet.
Papcsák Ferenc (Fidesz-KDNP), a XIV. kerület polgármestere arról számolt be, hogy a fórumon részt vevők mindegyike bizonyította, hogy elkötelezett a beruházás iránt. Mint mondta, a patak több százezer ember otthonát érinti, így megközelíthetővé kell tenni a természeti értékeit. Álláspontja szerint nemcsak kerékpárútra, hanem kapcsolódó sportpályákra, rekreációs lehetőségekre is szükség van.
A 44 kilométer hosszú patak mentén jelenleg összesen nyolc kilométer hosszan van kerékpárút.

Ilyen lehet a jövő városi otthona: zöld megoldások és modern lakások Budapesten
Iroda

Egyre kevésbé vonzó az évekre szóló irodabérlet – új működési modell terjed a vállalatok körében

Vége lehet a több évre szóló irodabérletek egyeduralmának? Egyre több cég választ más megoldást

Ilyen lesz a jövő munkahelye: már nemcsak az elhelyezkedés, hanem a rugalmasság és a dolgozói jóllét is számít

Hónapokig tartó irodakialakítás helyett kész megoldás: erre váltanak a cégek
Raktár

Lassult a kereslet, de nem állt le az ipari ingatlanpiac

Kiadó raktárt keresel? Így találhatsz néhány kattintással több ajánlatot egyszerre

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban
Otthon

Megmentenék az Örs vezér tér ikonikus Gombáját, de komoly akadályba ütköztek – nem csak Zuglón múlik a sorsa

Átalakítanák az építőipari képzést: radikális változást sürget a szakma a munkaerőhiány miatt

10–15 százalékkal estek idén a lakásárak Zuglóban, és még nincs vége

Ingatlanhirdetésből sikeres eladás: mitől lesz igazán vonzó egy hirdetés?
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Miért bérelnénk évekre irodát, ha néhány hónap alatt minden megváltozhat?

5+1 ok, amiért a cégvezetők a szolgáltatott iroda mellett teszik le a voksukat

Így alakul át az irodapiac: a rugalmasság, a technológia és a fenntarthatóság kerül előtérbe

Egyre kevesebben akarnak évekre irodát bérelni – ez lehet az új vállalati modell
Retail

Vezércsere a Pennynél, Németországból igazolt új vezérigazgatót az áruházlánc
Október 1-től Philipp Stiehler tölti be a posztot.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





