Véget ért a Váci utca mélyrepülése: Fashion Street nyílik a Deák Ferenc utcában
A plázaláz után a Váci utca, Budapest klasszikus bevásárló utcája is magára talált, sőt terjeszkedik: a szomszédos Deák Ferenc utca például divatsétány lesz – számolt be a hvg.hu. Mint a lapból kiderül, a Váci utcában és környékén összesen 40 ezer négyzetméternyi kereskedelmi ingatlan építése folyik: a Ferenciek terén a Klotild Palota, a Vörösmarty téren a Tőzsdepalota és az ING új épülete, valamint a Fashion Streetként, vagyis divatutcaként emlegetett Deák Ferenc utca keltette fel a divatcégek érdeklődését.
A Deák Ferenc utcában kialakított Fashion Street színvonala a tervek szerint a Váci utca és a luxusmárkák célpontjává váló Andrássy út között lesz. Itt összesen 9 ezer négyzetméternyi üzlethelyiség egyetlen fejlesztő tulajdonába került, aki egységes arculattal adja bérbe az üzleteket. Ezek között megtalalálható lesz például a Benetton, a Sisley, a Tommy Hilfiger, az S.Oliver és a Puma. A boltok várhatóan jövő tavasszal, de legkésőbb nyáron már várják a vásárlókat. A bérleti díjak 50-60 euró körül mozognak.
Ehhez közelítenek egyébként az Andrássy úti árak is, hiszen a Louis Vuitton luxus divatüzletének megnyitása óta mintegy 10 euróval ugrottak meg, így a korábbi 30-40 euró/négyzetméteres havi bérleti díjak mára 40-50 euróra növekedtek, de hosszabb távon várhatóan elérik a Váci utca szintjét. A legkapósabb és egyben legdrágább rész egyelőre az Opera környéke.
A lap kitér a plázákra is, s így kiderül, hogy a sokak által túlméretezettnek tartott Arena Plaza iránt folyamatos az érdeklődés, több nemzetközi márka is ehhez köti magyarországi megjelenését. Ennek oka, hogy a leglátogatottabb plázák, a Westend és az Árkád gyakorlatilag telített. A tervezett bérleti díjak is a Westend árainak felelnek meg, egy száz négyzetméteres üzlethelyiséget 60-70 euró körül lehet itt bérelni.

Nem csak a lokáció számít: ezek a lakóparkok mutatják, merre tart az új építésű piac
Iroda

Irodaforradalom zajlik: egyre több cég hagyja ott a hagyományos irodákat Magyarországon

5+1 ok, amiért a szolgáltatott iroda lehet a vállalkozások következő lépése

Amikor az iroda már nem költség, hanem stratégiai előny: így írják át a cégek a működés szabályait

Már nem akarnak évekre beragadni a cégek: ezért robbanhatnak be a szolgáltatott irodák
Raktár

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

A magyar beruházó döbbenetes tempóban pörgeti az ingatlanfejlesztéseket
Otthon

Csökkent ezeknek a lakásoknak az ára: milliókat faragtak a tulajdonosok

Milliókat osztanak szét Budapesten a fiatalok között: bárki pályázhat 18 és 24 év között saját ötlettel

Megszűnhet a kötelező e-napló és a kamarai tagság? Radikális fordulatot követelnek az építészek

Így csaphatsz le a legjobb ingatlanokra még azelőtt, hogy mások egyáltalán észrevennék őket
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Amikor az iroda már nem költség, hanem stratégiai előny: így írják át a cégek a működés szabályait

Már nem akarnak évekre beragadni a cégek: ezért robbanhatnak be a szolgáltatott irodák

Teljesen átalakul az irodapiac: ami jön, arra kevesen vannak felkészülve

Az iroda már nem csak helyszín: így formálja át a piacot a rugalmasság, a wellbeing és a fenntarthatóság
Retail

Saját részvényeit vásárolja vissza a Telekom
Legfeljebb ötven milliárd forintig vesznek részvényeket.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





