Vége lehet a 40 órás munkahétnek Németországban
A szakemberhiány miatt heti 40 óra fölé nőhet a munkaidő Németországban. A világgazdasági válságból gyors léptekkel kilábaló Németországban a várhatóan már idén is 3 százalékot meghaladó növekedés hatására egyre nagyobb a magasan képzett munkaerő hiánya, amit valószínűleg csak a munkaidő meghosszabbításával lehet egyensúlyozni – vélik kutatók.
A berlini Német Gazdaságkutató Intézet vezetője, Klaus Zimmermann szerint elsősorban az exportra termelő ágazatokban, például a gépgyártásban, és a szélesebb értelemben vett egészségiparban fordulhat elő, hogy többet kell dolgozni.
Az egyetlen nagy kelet-németországi műhely, a Hallei Gazdaságkutató Intézet igazgatója szerint “középtávon biztosan hosszabbítani kell a munkaidőt. Akár a 42 vagy a 45 órás munkahét bevezetésére is szükség lehet” – mondta Ulrich Blum, az intézet vezetője egy hétvégi lapinterjúban.
A munkanélküliek száma már az idén 20 éves mélypontra süllyedhet. “Októberben 3 millió alá csökken az állástalanok száma, ami két évtizede nem fordult elő” – nyilatkozott Ursula von der Leyen munkaügyi miniszter. “A fellendülés mindenhová elér, még az átlagnál nagyobb munkanélküliséggel sújtott rétegekhez is, mint az 50 éven felüliek, a nők vagy az egykori NDK területén élők” – tette hozzá.
A dpa német hírügynökség elemzői felmérése szerint októberben 2,93 millió lehet a regisztrált munkanélküliek száma, ami a szeptemberinél 100 ezerrel, az egy évvel korábbinál pedig 300 ezerrel kevesebb. Szeptemberben 7,2 százalék volt a munkanélküliségi ráta a 82 millió lakosú országban.
Az Európai Unió legnagyobb gazdasága 3,4 százalékkal bővülhet az idén a berlini kormány csütörtökön megjelent előrejelzése szerint. A munkanélküliek száma éves átlagban 3,2 millió lehet, majd jövőre 2,9 millióra csökkenhet 12 havi átlagban.

Zöld környezet, Duna-parti panoráma vagy prémium okosotthon? Ezek a lakóparkok más-más életstílust kínálnak
Iroda

Hónapokig tartó irodakialakítás helyett kész megoldás: erre váltanak a cégek

Miért bérelnénk évekre irodát, ha néhány hónap alatt minden megváltozhat?

Nem csak a munkavégzés helye: ezért választanak egyre többen szolgáltatott irodát

5+1 ok, amiért a cégvezetők a szolgáltatott iroda mellett teszik le a voksukat
Raktár

Lassult a kereslet, de nem állt le az ipari ingatlanpiac

Kiadó raktárt keresel? Így találhatsz néhány kattintással több ajánlatot egyszerre

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban
Otthon

Napelemes vagy? Olyan változások jöhetnek, amelyek a villanyszámládat is érinthetik
Lakhatási lehetőség vagy a zöldterületek pusztulása? Új szabályok gyorsíthatják fel a zártkertek átalakulását

Ingatlant adnál el? 3+1 hiba, amit semmiképp ne kövess el!

Balatoni ingatlanboom: épülnek az új lakások, mégis fogynak a helyiek – Siófokon különösen látványos a fordulat
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Egyre kevesebben akarnak évekre irodát bérelni – ez lehet az új vállalati modell

A jövő irodája már egészen másról szól: rugalmasság, wellbeing és fenntarthatóság kerül a középpontba

Már nem csak egy hely, ahol dolgozni kell: ezért választ egyre több cég szolgáltatott irodát

5+1 érv a szolgáltatott iroda mellett, amit egyre több cégvezető ismer fel
Retail

Vezércsere a Pennynél, Németországból igazolt új vezérigazgatót az áruházlánc
Október 1-től Philipp Stiehler tölti be a posztot.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





