Vártnál kedvezőbb eredmények Japánból
A vártnál nagyobb ütemben, éves összehasonlításban 3,9 százalékkal nőtt a japán bruttó hazai össztermék a harmadik negyedévben – derül ki a japán kormányhivatal hétfőn nyilvánosságra hozott közleményéből. A kormány óvatosan reagált a kedvező eredményekre, az ugyanis elsősorban egyszeri tételeknek köszönhető.
A Dow Jones hírügynökség által megkérdezett elemzők kisebb, 2,5 százalékos bővülést vártak harmadik negyedévre.
Az előző negyedévhez képest 0,9 százalékkal bővült a japán gazdaság a harmadik negyedévben, az előző időszak 0,4 százalékos növekedése után. Akkor 1,8 százalékkal volt magasabb a japán GDP, mint egy évvel korábban.
A gazdasági és költségvetési politikáért felelős államminiszter, Banri Kaieda az adatok kihirdetését követő sajtótájékoztatón elmondta, az erős harmadik negyedévi eredmény kialakulását elsősorban a megnövekedett belső kereslet okozta. A fogyasztók igyekeztek kihasználni az állami autóvásárlási támogatást megszüntetése előtt, a meleg nyári hónapokban többen vásároltak klímaberendezéseket, s megnőttek a dohánytermék-eladások is az új dohányadó bevezetése előtt – tette hozzá.
A kormány gyengébb növekedést vár az év utolsó negyedévében az egyszeri fogyasztásnövelő hatások eltűnése, valamint a világgazdaság növekedésének lassulása, s ennek következményeként a japán export visszaesése miatt. Ezen felül, az erős jen továbbra is hátráltatja az export bővülését – intett óvatosságra az államminiszter.
A japán kormány korábban egy 4,4 ezer milliárd jen összértékű gazdaságélénkítő csomagot terjesztett a parlament alsóháza elé. Banri Kaieda reményét fejezte ki, hogy a hónap végére a felsőház is elfogadhatja a tervezetet, s azt törvénybe iktathatják, annak ellenére, hogy a legnagyobb ellenzéki párt kijelentette, nem támogatják a javaslatot.

Budapest egyik legzöldebb lakóparkja most mutatja a legszebb arcát – így hűti a várost a Metrodom Green
Iroda

Vége a többéves irodabérletek korszakának? Egyre több vállalat vált rugalmas megoldásokra

Az irodapiac új korszakba lépett: már nem az a kérdés, kell-e iroda, hanem az, hogy milyen

Irodát bérelni ma már egészen mást jelent: egyre több cég vált szolgáltatott irodára

5+1 érv a szolgáltatott iroda mellett, amit minden cégvezetőnek érdemes ismernie
Raktár

Kiadó raktárt keresel? Így találhatsz néhány kattintással több ajánlatot egyszerre

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt
Otthon

Holnap indul a roham, most még lehet jó albérletet találni – Így találhat olcsóbb bérleményt, aki nem várja meg az augusztusi keresleti csúcsot

Nemcsak kevesebb lett a vevő az ingatlanpiacon, de változott a hozzáállásuk is

Lapos a hangulat az ingatlanpiacon, de hosszabb távon még mindig látványos a drágulás

Nem az számít, mennyi hitelt kapsz: ezt érdemes átgondolni, mielőtt személyi kölcsönt veszel fel
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Rugalmasság, wellbeing és fenntarthatóság: ezek formálják a jövő irodáit

Vége a hosszú irodabérletek korszakának? Egyre több cég választ új megoldást

Irodaforradalom zajlik: egyre több cég hagyja ott a hagyományos irodákat Magyarországon

Amikor az iroda már nem költség, hanem stratégiai előny: így írják át a cégek a működés szabályait
Retail

Eszkalálódik az IKEA-sztrájk, csütörtök délután 3-ig folytatódik a munkabeszüntetés
Elégedetlenek az áruház magyarországi dolgozói.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





