Városkiállítás Budapesten
Első alkalommal rendeznek Budapesten úgynevezett városkiállítást – a
REevolutio Budapest 2006 elnevezésű rendezvény Dél-, Kelet-, és
Közép-Európa legnagyobb fejlesztési projektjeit mutatja be és
kínálja megvalósításra szeptember 14. és 16. között.
Az ingatlanfejlesztési “projektmustrán” Magyarországon kívül
részt vesz még Horvátország, Szerbia, Montenegró, Szlovákia,
Szlovénia, Macedónia, Románia, Bulgária és Ukrajna is.
Jáki Mónika, a REevolutio programiroda munkatársa az MTI-nek
elmondta: a városkiállítás lehetővé teszi valamennyi jelentős közép-
és délkelet-európai fejlesztési elképzelés bemutatását, valamint a
projektgazdák, fejlesztők, befektetők és valamennyi érdekelt
találkozását, bemutatkozását.
A háromnapos REevolutio Budapest 2006 egyik programpontja az
úgynevezett városkiállítás lesz. Ennek keretében a szervezők a
befektetőknek és a beruházóknak városnéző kirándulást szerveznek,
amelynek állomásai a főváros legfőbb városfejlesztési pólusai
lesznek – így Budapest nagy projektjei, például a Gázgyár, a
Várkertbazár és a Közraktárak. Az állomások között szerepel még a
Nemzeti Színház és a Művészetek Palotájának szomszédságában
tervezett Millenium városközpont részeként a Millenium Tower I.
irodaház is – tájékoztatta az MTI-t a szervező programiroda.
A körutazáson mintegy 17 jelentős befektetési helyszínt
érintenek a résztvevők. Az állomásokon a szakemberek, az illetékes
önkormányzatok képviselői a projektfejlesztőkkel összefogva
beszámolnak a helyszínhez fűződő fejlesztési elképzelésekről, az
együttműködés részleteiről és lehetőségeiről, ezzel elősegítve a
magántőke áramlását a kivitelezendő projektekbe – tudta meg az MTI.
A városkiállítás, mint koncepció, külföldön nagy hagyományokkal
rendelkezik. A berlini városvezetés például időszakosan szervez
városi körutakat potenciális befektetőknek, beruházóknak, és
Hamburgban is rendeznek ilyen jellegű, akár több napon át tartó
programokat.
Több új lakás drágábban: lassan magához tér az újépítésű ingatlanpiac?
Iroda
Találd meg az új irodát néhány pillanat alatt, és töltsd hasznosan a munkaidődet!
Nagy raktárt keres a belváros közelében? Itt irodát is bérelhet rugalmas feltételek mellett!
Budapest néhány év alatt a hibrid- és távmunkában dolgozók fellegvárává vált!
Jó lokáció és kedvező ár? Mit szólnál, ha azt mondanánk, hogy itt még rugalmas feltételek is várnak?
Raktár
Nagy raktárt keres a belváros közelében? Itt irodát is bérelhet rugalmas feltételek mellett!
Jó lokáció és kedvező ár? Mit szólnál, ha azt mondanánk, hogy itt még rugalmas feltételek is várnak?
Újra csökkent az üresedési ráta! Van létjogosultsága a rengeteg fejlesztésnek az ipari-, logisztika ingatlanok piacán!
Frekventált helyen sem lehetetlen nagyobb raktárt vagy kedvező árú irodát találni
Otthon
Mesés környezet és kiváló lokáció, páratlan lehetőség a Műegyetem környékén!
Eláruljuk a titkot: így értékesítheted gyorsan és jó áron ingatlanodat!
Nagyot kaszálhatsz a lakásfelújításon, ha jó helyen vásárolsz
Nagyszerű ajánlatokkal jövünk a hétvégére! Ezeknek az ingatlanoknak csökkent az ára a napokban!
Dizájn
10 ötlet a lakás pénztárcabarát csinosítására: így dekorálj olcsón is ötletesen
Ezzel a módszerrel tiszta lesz a tűzhely sikálás nélkül: gyors megoldást mutatott az influenszer
8 pont a lakásban, amit sokan elfelejtenek takarítani, pedig igazi baktériumtelepek
Sokan lemondanak erről, pedig irtó jól néz ki: totális tévhit a lakberendezők szerint
Pénz
Donald Trump végzetes szankciókkal sújtaná a dollártól elszakadó országokat
Mindez magyarázhatja összezördülését Putyinnal is.
Adó és jog
A nyaralási terveinket megette az infláció, idén otthon ülnek a magyarok vakáció helyett
Aki el akarja adni az ingatlanát, az most is el tudja adni
Egyszerűbb lesz az ügyintézés! Jön az E-ingatlan nyilvántartás
14 baklövés, amit érdemes elkerülni lakásvásárlás során!
Retail
Hatalmas újítást hoz a szeptember, jön a QR-kódos fizetés
Szeptember 1-től kezdve várhat elérhetővé.