Van esély nemzeti légitársaságra – öt-hat géppel
A mai napig nem kapta meg a kétszáz volt Malév-pilóta a légitársaság csődje után elmaradt járandóságát – írta a Népszava.
A pilóták – akik közül eddig hatvanan tudtak elhelyezkedni – pertársaságot hoztak létre és beadvánnyal fordultak a Munkaügyi Bírósághoz, illetve a Fővárosi Törvényszék gazdasági kollégiumához a jogszerűtlen felmondások miatt. A jogszabályok szerint a felmondást követő három munkanapon belül meg kellett volna kapniuk a juttatásaikat, a felmondási időre járó fizetést, valamint a ki nem vett szabadság ellenértékét – mondta a lapnak Demeter Csaba, a Hunalpa Egyesület- Magyar Közforgalmú Pilóták Egyesülete alelnöke.
Vécsei Mihály, a Magyar Légiközlekedésért Egyesület (Malért) elnöke szerint még van esély egy új nemzeti légitársaság létrehozására, ehhez azonban elengedhetetlen lenne a kormány együttműködése, illetve a határozott igen vagy nem kimondása valamelyik koncepció mellett. Az új társaság 5-7 géppel indulhatna, először charterjáratokkal és rugalmasan alkalmazkodna a piaci igényekhez. Fokozatosan lehetne felfejleszteni a gépparkot és a járatszámokat, a célállomások számát.

Új szakaszába lépett a Novus Liget – kertvárosi otthonok A++ energetikával és Otthon Start lehetőséggel
Iroda

Azonnal használható iroda megkötések nélkül – így működik ma a rugalmas irodabérlés

Találd meg a céged új irodáját gyorsan, felesleges körök nélkül

Nem az ár dönt többé: így írja át az irodabérlést a fenntarthatóság, a jóllét és a rugalmasság

Amikor az iroda nem teher, hanem stratégiai előny
Raktár

Túlkínálat, óvatos optimizmus és kettős üzemmód – ilyen most az ipari-, logisztikai ingatlanpiac

Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt elkészül a fejlesztés, nő az érdeklődés

Közel az átadáshoz az Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt költözhetnek a bérlők

Újra lendületben az ipari ingatlanpiac – látványos bővülést hozott a harmadik negyedév
Otthon

Ezeket a lakásokat most Otthon Start hitellel is megveheted – válogatás elérhető, élhető otthonokból

Két tényező fékezte az eladók Otthon Start miatti túlárazását az ingatlanpiacon

Fordulat a lakásáraknál, új pályára áll a piac 2026-ban

Hó alatt a napelemek, megugró villanyszámlák: ez várhat most a magyar háztartásokra
Dizájn

Csak pár dolgot változtass az unalmas konyhán, és rá sem fogsz ismerni: bevált trükkök

Csúszda a lakásban? Meghökkentő néha, hogyan rendezik be a házukat az emberek

Tehéntrágya a falon, kávézacc a padlón? Így takarítanak a világ más országaiban

Irritálja a szemet és a légzőrendszert, ha ezzel takarítasz otthon: mutatjuk, mire tudod lecserélni
Pénz

Elkezdődött az év és vele együtt Magyarország eladósítása is
Újabb devizakötvényekkel lép piacra Magyarország.
Adó és jog

Megnyílt a pénzcsap a falvak előtt – 20 milliárd forint jut közterekre és középületekre

Rugalmas irodák: a modern vállalkozások új alapértelmezett megoldása

Irodapiaci trendek 2025: generációk harca, hibrid munkavégzés és láthatatlan MI az irodákban

Túlkínálat, óvatos optimizmus és kettős üzemmód – ilyen most az ipari-, logisztikai ingatlanpiac
Retail

Ma még beszerezhető a pezsgő és a virsli – így alakul az üzletek nyitvatartása szilveszterkor és újévkor
Mutatjuk a részletes nyitvatartási rendet.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





