Útépítő kartell: megerősítette a Kúria a GVH-döntést
Kartelleztek az útépítőcégek a 2001-ben és 2002-ben kiírt fővárosi útépítési munkák elnyerése érdekében – mondta ki a Kúria döntése. A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) még 2005-ben tárta fel a versenykorlátozó megállapodást, ami miatt nyolc vállalkozásra összesen 593,9 millió forint bírságot szabott ki.
A GVH 2004. március 25-én hivatalból indított versenyfelügyeleti eljárást annak megállapítására, hogy a Fővárosi Önkormányzat 2001-ben és 2002-ben kiírt nyílt közbeszerzési eljárásai (összesen 33 projekt) során a pályázatokon résztvevő egyes vállalkozások versenykorlátozó magatartást tanúsítottak-e. A GVH az összejátszásban résztvevő két vállalkozás igazgatósági tagjának személyes feljegyzései és nyilatkozatai alapján megállapította, hogy az elmarasztalt cégek előzetesen felosztották egymás között, hogy melyik pályázó melyik tendert nyeri meg, illetve, rögzítették, hogy alvállalkozóként egymást részesítik előnyben A GVH ezért 2005 szeptemberében megállapította, hogy a Betonút Rt., a Strabag Rt., az EGÚT Rt., az Alterra Kft., a Hídépítő Rt., a Mélyépítő Kft., a Mota Rt. és a Swietelsky Kft. a verseny korlátozására alkalmas magatartást tanúsítottak. A kartell tevékenysége a Fővárosi Önkormányzat által 2001. és 2002. folyamán kiírt 19 út- és műtárgy-felújításra vonatkozó közbeszerzési pályázatban volt tetten érhető. A döntés ellen az érintett vállalkozások keresetet nyújtottak be, ám 2010-ben a Fővárosi Bíróság elutasította a keresetüket, majd a Fővárosi Ítélőtábla helybenhagyta az elsőfokú ítéletet, végül 2012 elején a Kúria fenntartotta hatályában a jogerős ítéletet.

Modern városi lakások vagy zöldebb, nyugodtabb környezet? Ezekben a lakóparkokban mindkettőre van lehetőség
Iroda
Vége lehet a több évre szóló irodabérletek egyeduralmának? Egyre több cég választ más megoldást

Rekordot döntöttek a külföldi vevők Spanyolországban, a magyaroknak most az erős forint is segít

Ilyen lesz a jövő munkahelye: már nemcsak az elhelyezkedés, hanem a rugalmasság és a dolgozói jóllét is számít

Hónapokig tartó irodakialakítás helyett kész megoldás: erre váltanak a cégek
Raktár

Lassult a kereslet, de nem állt le az ipari ingatlanpiac

Kiadó raktárt keresel? Így találhatsz néhány kattintással több ajánlatot egyszerre

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban
Otthon

Újabb lakásárrobbanás jöhet? Ez az ingatlantípus lehet a következő nagy drágulás nyertese

Milliókat spórolhatsz a Wekerle Plusz hitellel, de hamar eltűnhet az előnye – erre figyelj, ha használt lakást vennél!

Zöld környezet, modern technológia, Duna-parti hangulat – ilyen új otthonok közül választhatunk

Új szabályok jönnek a társasházaknál: 15 napjuk lesz a közös képviselőknek, 2027-ben indulnak az ellenőrzések
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Vége lehet a több évre szóló irodabérletek egyeduralmának? Egyre több cég választ más megoldást

Nem csak a munkavégzés helye: ezért választanak egyre többen szolgáltatott irodát

5+1 ok, amiért a cégvezetők a szolgáltatott iroda mellett teszik le a voksukat

Így alakul át az irodapiac: a rugalmasság, a technológia és a fenntarthatóság kerül előtérbe
Retail

Vezércsere a Pennynél, Németországból igazolt új vezérigazgatót az áruházlánc
Október 1-től Philipp Stiehler tölti be a posztot.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó




