Uniós ház az Alföldön
Szolnokon új vállalkozói központ létesült a József Attila úton lévő, az 1800-as években épült volt huszár-, később szovjet laktanyából. Az épületegyüttes a rendszerváltás után került a város és a megye tulajdonába, majd később hasznosításra megkapta azt a megyei vállalkozásfejlesztési alapítvány. A kéthektáros területen a kilencvenes évek második felében kezdték el az ingatlanok felújítását: előbb egy inkubátorház, majd pedig egy csökkent munkaképességűeket foglalkoztató üzem épült fel, s később egy irodaházat is átadtak, ahol mikrohitelek közvetítésével, s vállalkozásfejlesztési tanácsadással foglalkoznak.
A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Vállalkozásfejlesztési Alapítvány két évvel ezelőtt közel félmilliárd forintot nyert a telephelyen lévő két épület modernizálására. Az Uniós ház az Alföld kapujában elnevezéssel indított program segítségével kisvállalkozások számára bérbe adható irodákat, konferencia- és éttermet alakítottak ki, s néhány hét múlva már a vállalkozók vehetik birtokukba az ingatlanokat – mondta Csák László, az alapítvány vezetője. Felújították, és felavatták Hanzély Pál emléktábláját is. A főhadnagy 1927-ben itt, a volt honvédségi laktanya mögötti területen élete feláldozásával mentett ki két fiatalt, akik alatt korcsolyázás közben beszakadt a jég.
Szolnokon nem a József Attila úti az egyetlen volt katonai létesítmény, amelynak ma már civil funkciója van. Korábban a Mester úti volt szovjet laktanya háromszintes tömbházainak átalakítása után jött létre a hetvenkét lakásból álló Fiatalok Háza.
Egy másik laktanya épületének hasznosítását most tervezi a szolnoki önkormányzat: itt várhatóan szintén bérlakásokat, valamint kulturális és egészségügyi szolgáltató központot alakítanak majd ki.

Új építésű lakóparkok, amelyek új szintre emelik az otthon fogalmát – Balatontól a belvárosig
Iroda

Rugalmas iroda, azonnali indulás: ezért fordul egyre több cég a szolgáltatott irodák felé

Már nem az ár dönt: így alakítja át az irodapiacot a rugalmasság, a wellbeing és a fenntarthatóság

Amikor az iroda már nem teher, hanem versenyelőny: így változtatják meg a cégek a játékszabályokat

AZ INTERNATIONAL WORKPLACE GROUP 2025-BEN VILÁGSZERTE 1132 ÚJ HELYSZÍNNEL BŐVÍTETTE HÁLÓZATÁT
Raktár

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

A magyar beruházó döbbenetes tempóban pörgeti az ingatlanfejlesztéseket

A drága ajándékokat már novemberben megvettük, karácsony előttre ez maradt
Otthon

Mennyi személyi kölcsönt érdemes felvenni? Így hozhatsz valóban biztonságos döntést

Hol érdemes ingatlant venni? Amire mindenképpen figyelni kell az otthonunk kiválasztásánál

Lakásvásárlás okosan: így válasszunk megfelelő méretet és elrendezést!

Jó áron keresel lakást? Így értesülhetsz elsőként minden árváltozásról!
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Irodapiaci fordulat 2026-ban: a hibrid munka, az MI és a zöld minősítések együtt formálják az irodák jövőjét

Fordulat az ingatlanpiacon: gyenge január után beindult a roham, tavaszra felpöröghet a kereslet

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

Stabil rajt 2026-ban: 7600 felett indult az év a lakáspiacon, erős maradt a hitelkereslet
Retail

Beszállt a Vapiano étteremláncba a Libri alapítója és egykori cégvezetője
Megtörtént a tulajdonosváltás.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





