Újpest megvédi a helyi kórházat
Felháborító és
elfogadhatatlan az a fővárosi szándék, miszerint az újpesti kórház
szülészeti-nőgyógyászati részlegét felszámolnák, az ingatlant pedig
eladnák – jelentette ki a városrész polgármestere.
Derce Tamás a fővárosi egészségügyi bizottság döntését bírálva
az MTI-nek pénteken elmondta, hogy minden jogszerű eszközt igénybe
vesznek, hogy megakadályozzák ezt az Újpest ellenes lépést.
Hozzátette: nem ismétlődhet meg Újpesten “a Csepel-szindróma”,
amikor hosszas procedúra után megszüntették a városrész kórházát.
A polgármester közölte, hogy az újpesti kórház dolgozói őszinte
elismerést érdemelnek azért, hogy a mostoha körülmények ellenére is
felelősséggel teszik a dolgukat a városrész és az agglomerációs
települések lakói egészségének megőrzéséért.
Derce Tamás rámutatott: a főváros azért sem adhatja el
hozzájárulásuk nélkül a szülészet-nőgyógyászat épületét, mivel azt a
helyi lakók közadakozásából építtették a múlt század első felében. A
kórház mind a négy telephelyének ingatlanát hasonló módon
létesítették, s azok 1976-ig a kerületi tanács tulajdonában voltak.
A polgármester közölte azt is, hogy élni fog azzal a jogi
lehetőséggel, hogy nem ad engedélyt az ingatlan funkcióváltásához.
Így a tulajdonoscsere esetén is ragaszkodna a kerület ahhoz, hogy
továbbra is kórház, szülészet-nőgyógyászat működjön az épületben.
Derce Tamás úgy tudja, hogy a Károlyi Sándor Kórház az idén az
elvonások miatt a tervezett 60 millió forint helyett várhatóan 600
millió forintos hiánnyal zárja az évet. A hiány pótlására kívánják
most az egyik ingatlant eladni, ez azonban nem járható út – jegyezte
meg.
A polgármester aggasztónak tartja azt is, hogy a tervezett
átszervezés során a gyermekosztályt megszűntetnék Újpesten, s a
Madarász utcai kórházban látnák el az újpestieket. Ezt az intézményt
azonban most vonják össze a Heim Pál kórházzal – tette hozzá.

Modern Duna-parti otthonok, akár Otthon Starttal is az agglomeráció kedvenc városában
Iroda

5+1 érv amellett, hogy a szolgáltatott iroda a legjobb döntés vállalkozásod számára

Irodabérlés új szemlélettel: miért választják egyre többen a szolgáltatott irodákat?

Rugalmas irodák: a modern vállalkozások új alapértelmezett megoldása

Irodapiaci trendek 2025: generációk harca, hibrid munkavégzés és láthatatlan MI az irodákban
Raktár

Túlkínálat, óvatos optimizmus és kettős üzemmód – ilyen most az ipari-, logisztikai ingatlanpiac

Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt elkészül a fejlesztés, nő az érdeklődés

Közel az átadáshoz az Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt költözhetnek a bérlők

Újra lendületben az ipari ingatlanpiac – látványos bővülést hozott a harmadik negyedév
Otthon

Erre senki nem számított: ezért robbant fel a magyar lakáshitelpiac 2025-ben

A bankok kimondták az igazat: eddig tarthat az Otthon Start lendülete

Ezeket a hibákat követik el a legtöbben ingatlaneladáskor – te viszont simán elkerülheted őket

Síremléktől tequilagyárig – ezek a világ leglátványosabb téglaépületei 2026-ban
Dizájn

Tartós tisztaságot varázsol a lakásba: 11 dolog, amiről nem szabad megfeledkezni

Csak így tüntetheted el a penészt teljesen – Két filléres összetevő kell a szakértő szerint

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána
Pénz

Példátlan ítélet született a bíróságon, 40 millió forintot kell fizetnie a banknak egy devizahitelesnek
A felvett összeg háromszorosát fizette vissza egy gyulai család.
Adó és jog

Megnyílt a pénzcsap a falvak előtt – 20 milliárd forint jut közterekre és középületekre

5+1 érv amellett, hogy a szolgáltatott iroda a legjobb döntés vállalkozásod számára

Fenntarthatóság, jóllét, rugalmasság: ezek a feltételek diktálnak az irodabérlésnél

Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt elkészül a fejlesztés, nő az érdeklődés
Retail

Újabb babaáruházlánccal erősített a Mészáros Csoport
Mészáros Lőrinc is megszólalt az üzletről.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





