Újjáépítik az Esterházyak pálmaházát Tatán
Rendezvényházat és konferenciaközpontot alakítanak ki Tatán abban az
épületben, melyet még az Esterházy család építtetett pálmáinak
teleltetésére
“Március végéig eredeti formájában állítják helyre a századelőn
épült pálmaházat. A beruházás 336 millió forintos Regionális
Operatív Program támogatással valósul meg” – tette hozzá Gyimesi
Krisztina.
A pálmaház az 1787-ben épült tatai Angolkertben található, mely
az ország legnagyobb épített parkjainak egyike. Az 5-6 méteres
belmagasságú teret egy 12 méter magas kupola koronázta.
Az Esterházyak előbb itt teleltették kevésbé hidegtűrő
növényeiket, majd az Angolkertet felkereső pesti polgárok
felfrissülését szolgáló kioszkot alakítottak ki a pálmaházból.
A szocializmus éveiben ifjúsági szálló lett az épületből, a
férőhelyek növelése érdekében a belső teret födémmel osztották
ketté. Később a létesítmény éveken át romos állapotban volt.
A tatai műemlékek hasznosítására létrehozott Kristály Kht. a
Nemzeti Fejlesztési Terv keretében nyert vissza nem térítendő
támogatást a korhű felújításra.
Az átadás után egy csaknem 200 főt befogadó rendezvényház nyitja
meg kapuit a pálmaházban, mely alkalmas lesz konferenciák,
fogadások, kamaraszínházi előadások, zenei esték megtartására is. A
létesítményben kiállításon mutatják be az Angolkert történetét.

Zöld technológia, prémium panoráma, városi nyugalom – ezek most a legizgalmasabb új lakóparkok Budapesten és környékén
Iroda

Amikor az iroda nem költség, hanem versenyelőny

Irodapiaci trendek 2026: hibrid munkavégzés, generációs törésvonalak és az észrevétlenül terjedő mesterséges intelligencia

Történelmi padlón az egyik legfontosabb budapesti ingatlanpiaci szegmens – mégis élénk maradt a kereslet

Új logika az irodabérlésben: miért tolódik a piac a szolgáltatott irodák felé?
Raktár

Túlkínálat, óvatos optimizmus és kettős üzemmód – ilyen most az ipari-, logisztikai ingatlanpiac

Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt elkészül a fejlesztés, nő az érdeklődés

Közel az átadáshoz az Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt költözhetnek a bérlők

Újra lendületben az ipari ingatlanpiac – látványos bővülést hozott a harmadik negyedév
Otthon

Külföldi piacokon elért eredményeiért díjazták a Duna House-t

Így írj olyan ingatlanhirdetést, ami nem csak kattintást hoz, hanem vevőt is

Családi házak Otthon Starttal: napelemes ikerház, kétgenerációs téglaotthon és prémium sorház egy válogatásban

Megszólalt a kormány: százezrek vágtak bele a felújításba – itt tartanak most a lakossági programok
Dizájn

Tisztítják a levegőt és feldobják a teret: 6 szobanövény, ami imádja a párás fürdőszobát is

Két és fél millió forintos vissza nem térítendő támogatást kaphat sok háztartás: hétfőtől lehet pályázni rá

Ötször annyi szobanövény is elfér, ha így rendezed el őket: pofonegyszerű a design

6 olcsó trükk a lakás felfrissítéséhez: sokan félnek tőle, pedig páratlan lesz a végeredmény
Pénz

Hosszú távra terveznek: tízéves partnerséget kötött a Semmelweis OSC és az Indotek Group
Jelentős, hosszú távú együttműködési megállapodást kötött egymással a Semmelweis OSC és az Indotek Group. A vállalatcsoport tízéves szponzorációs szerződés keretében
Adó és jog

Nem az ár dönt többé: így írja át az irodabérlést a fenntarthatóság, a jóllét és a rugalmasság

Megnyílt a pénzcsap a falvak előtt – 20 milliárd forint jut közterekre és középületekre

Irodapiaci trendek 2025: generációk harca, hibrid munkavégzés és láthatatlan MI az irodákban

Túlkínálat, óvatos optimizmus és kettős üzemmód – ilyen most az ipari-, logisztikai ingatlanpiac
Retail

Új pláza épül Budapest mellett, már idén megnyílhat
Az M3-as autópálya mellett valósul meg a beruházás.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





