Újabb tévedés az MTV székházbérlettel kapcsolatban
A Colliers International nemzetközi ingatlan-tanácsadó cég tegnap délután hivatalos levelet juttatott el az MTV új gyártóbázisát létrehozó és üzemeltetető Millenniumi Médiához.
Melyben kijelenti, hogy a Colliers International az új MTV székházra vonatkozóan semmilyen tanulmányt nem készített, erre vonatkozóan nyilatkozatot nem tett. Korábban már kiderült, hogy az ÁSZ jelentésben szereplő, az MTV által eddig kifizetettként feltüntetett bérleti díj milliárdos nagyságrendben tér el a valós összegtől.
Újabb tévedésre derült fény az MNV Zrt. 2009-es működésére vonatkozó ÁSZ jelentésben. A Colliers International tegnap hivatalos levélben közölte, hogy a jelentés MTV székházra vonatkozó megállapításai és a Colliers International között semmilyen összefüggés nem áll fenn – szemben az ÁSZ-jelentésben foglaltakkal. A cég az új MTV székházra vonatkozóan semmilyen tanulmányt nem készített, erre vonatkozóan nyilatkozatot nem tett. A jelentés által idézett mondat, amely szerint „a nagy területű bérelt ingatlanok esetében ki lehetett volna használni a terület nagyságával arányosan csökkenthető bérleti díj konstrukcióját…” nem az MTV új gyártóbázisának épületeire vonatkozó megállapítás. .
Az MTV által kifizetett bérleti díjat illetően is valótlan adatokat publikált az ÁSZ-jelentés. Az MTV az új gyártóbázisáért 2007 és 2009 között 3,6 milliárd forint bérleti és üzemeltetési díjat fizetett (auditált adat), amely 5,1 milliárddal kevesebb, mint az ÁSZ által közölt, valamint a számításaiban figyelembe vett összeg..
A Jones Lang LaSalle nemzetközi ingatlan-tanácsadó véleménye értelmében az MTV bérleti díja teljes mértékben piackonform, az irodák bérleti díja a legalacsonyabbak közé tartozik a piacon, de az egyéb területek, úgymint a stúdiók, az archívum és raktárak bérleti díja is szokásos mértékű.

Nem csak a lokáció számít: ezek a lakóparkok mutatják, merre tart az új építésű piac
Iroda

Irodaforradalom zajlik: egyre több cég hagyja ott a hagyományos irodákat Magyarországon

5+1 ok, amiért a szolgáltatott iroda lehet a vállalkozások következő lépése

Amikor az iroda már nem költség, hanem stratégiai előny: így írják át a cégek a működés szabályait

Már nem akarnak évekre beragadni a cégek: ezért robbanhatnak be a szolgáltatott irodák
Raktár

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

A magyar beruházó döbbenetes tempóban pörgeti az ingatlanfejlesztéseket
Otthon

Csökkent ezeknek a lakásoknak az ára: milliókat faragtak a tulajdonosok

Milliókat osztanak szét Budapesten a fiatalok között: bárki pályázhat 18 és 24 év között saját ötlettel

Megszűnhet a kötelező e-napló és a kamarai tagság? Radikális fordulatot követelnek az építészek

Így csaphatsz le a legjobb ingatlanokra még azelőtt, hogy mások egyáltalán észrevennék őket
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Amikor az iroda már nem költség, hanem stratégiai előny: így írják át a cégek a működés szabályait

Már nem akarnak évekre beragadni a cégek: ezért robbanhatnak be a szolgáltatott irodák

Teljesen átalakul az irodapiac: ami jön, arra kevesen vannak felkészülve

Az iroda már nem csak helyszín: így formálja át a piacot a rugalmasság, a wellbeing és a fenntarthatóság
Retail

Saját részvényeit vásárolja vissza a Telekom
Legfeljebb ötven milliárd forintig vesznek részvényeket.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





