Újabb nemzetközi szolgáltató központ költözik Budapestre
A Budapesti Ingatlan-tanácsadók Egyeztető Fórumának tagja, a Colliers International Magyarország, a bérlői aktivitást tekintve erősödő trendekre hívja fel a figyelmet az irodapiacon.
A jelek szerint van rá esély, hogy a 2007-es év első félévében tapasztalt intenzív kereslet kitartson az év végéig, és így éves szinten még a 2006-os rekordnak számító 250 ezer négyzetmétert is átlépje – mondta el Saly Miklós, a nemzetközi ingatlanügynökség irodadivíziójának társigazgatója annak alkalmából, hogy a világ egyik vezető vegyipari cége Budapestet választotta nemzetközi pénzügyi szolgáltató központja számára.
“Budapest nyert! A térség meghatározó európai fővárosai elől vitte el a pálmát, így új korszak kezdődhet cégünk életében is, immáron itt, az önök gyönyörű városában” – áll az amerikai vegyipari óriás ügyvezető igazgatójának beköszöntőjében, akitől megtudtuk, hogy október elején Budapesten, egy kétezer négyzetméteres irodában nyílik meg a cég magyarországi pénzügyi szolgáltató központja.
A világ vezető vegyipari vállalata a mindennapok során leggyakrabban használt termékek vegyi alapanyagait gyártja. Üzemeiben olyan ipari vegyszerek készülnek, mint az ecetsav vagy a nagy értékű polivinil (PVOH) alkohol, illetve műszaki polimerek. Termékeiket az átlagember és a vegyipar is használja Észak-Amerikától kezdve, Ázsián át, Európáig. A cég székhelye az Egyesült Államokban, a Texas állambeli Dallas-ban található, és megközelítőleg 9 000 munkatársat foglalkoztat világszerte. Magyarországon megközelítőleg 175 fiatal, friss diplomás, több nyelven beszélő, jól képzett pénzügyi szakembert várnak.

Modern lakóparkok városban, vízparton és zöld környezetben
Iroda

Találd meg a céged új irodáját gyorsan, felesleges körök nélkül

Nem az ár dönt többé: így írja át az irodabérlést a fenntarthatóság, a jóllét és a rugalmasság

Amikor az iroda nem teher, hanem stratégiai előny
5+1 érv amellett, hogy a szolgáltatott iroda a legjobb döntés vállalkozásod számára
Raktár

Túlkínálat, óvatos optimizmus és kettős üzemmód – ilyen most az ipari-, logisztikai ingatlanpiac

Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt elkészül a fejlesztés, nő az érdeklődés

Közel az átadáshoz az Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt költözhetnek a bérlők

Újra lendületben az ipari ingatlanpiac – látványos bővülést hozott a harmadik negyedév
Otthon

Hó alatt a napelemek, megugró villanyszámlák: ez várhat most a magyar háztartásokra

Árkorrekció mellett is erős maradt a lakáshitelezés – Mit üzen 2026-ra a közel 2000 milliárdos volumen?

Árkorrekció ide vagy oda: közel 2000 milliárdnál robogott a lakáshitelezés

Hihetetlen áresés – ezeket az ingatlanokat most mind kedvezményes áron vásárolhatod meg
Dizájn

Csak pár dolgot változtass az unalmas konyhán, és rá sem fogsz ismerni: bevált trükkök

Csúszda a lakásban? Meghökkentő néha, hogyan rendezik be a házukat az emberek

Tehéntrágya a falon, kávézacc a padlón? Így takarítanak a világ más országaiban

Irritálja a szemet és a légzőrendszert, ha ezzel takarítasz otthon: mutatjuk, mire tudod lecserélni
Pénz

Elkezdődött az év és vele együtt Magyarország eladósítása is
Újabb devizakötvényekkel lép piacra Magyarország.
Adó és jog

Találd meg a céged új irodáját gyorsan, felesleges körök nélkül

Megnyílt a pénzcsap a falvak előtt – 20 milliárd forint jut közterekre és középületekre

Rugalmas irodák: a modern vállalkozások új alapértelmezett megoldása

Irodapiaci trendek 2025: generációk harca, hibrid munkavégzés és láthatatlan MI az irodákban
Retail

Ma még beszerezhető a pezsgő és a virsli – így alakul az üzletek nyitvatartása szilveszterkor és újévkor
Mutatjuk a részletes nyitvatartási rendet.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





