Újabb használt Volvo buszokat kap Budapest
Újabb használt, alacsonypadlós buszokat vásárol a Budapesti Közlekedési Központ (BKK), miután eredményes volt az erre irányuló közbeszerzés; a BKV flottája 38 Volvo 7700-as típusú szóló busszal egészül ki.
A BKK által az MTI-hez szombaton eljuttatott közlemény szerint a 2004-es évjáratú, Euro III-as motorral szerelt, átlagosan 477 ezer kilométert futott Volvókat egyenként mintegy 16,3 millió forintért szerezték be; előző üzemeltetőjük a holland Veolia Transport közlekedési társaság volt. A 12 méter hosszú járművek lényegesen kevesebbet futottak, és környezetkímélőbbek is a régi Ikarusoknál, amelyeket kiváltanak – hangsúlyozta a BKK. Mint hozzáfűzték: a használt buszok beszerzésével nem az újak cseréjét, hanem az Ikarusok felújítását váltják ki, valamint leselejtezik a régebbi magyar típusokat.
A tervek szerint az első járműcsoport május közepén indul Hollandiából, de legkésőbb július 19-ig valamennyi autóbusz megérkezik Budapestre, ezt követően a magyar szakemberek átalakítják őket az itthoni előírások szerint. A BKK közölte továbbá: a használt autóbuszok beszerzését a folyamatban lévő közbeszerzési eljárásokkal folytatják, dolgoznak az új buszüzemeltetési modell megvalósításán is, hogy új autóbuszok is mihamarabb forgalomba állhassanak Budapesten. A használt járművek a BKK 2011-ben indított tömegközlekedési beruházási programja részeként érkeznek a fővárosba. Eddig 13 Van Hool, 31 Mercedes Citaro alacsonypadlós autóbusz, illetve 14 német MAN alacsonypadlós trolibuszt vásárolt a BKK. Forgalomba állításuk folyamatban van.

Új építésű lakóparkok, amelyek új szintre emelik az otthon fogalmát – Balatontól a belvárosig
Iroda

Rugalmas iroda, azonnali indulás: ezért fordul egyre több cég a szolgáltatott irodák felé

Már nem az ár dönt: így alakítja át az irodapiacot a rugalmasság, a wellbeing és a fenntarthatóság

Amikor az iroda már nem teher, hanem versenyelőny: így változtatják meg a cégek a játékszabályokat

AZ INTERNATIONAL WORKPLACE GROUP 2025-BEN VILÁGSZERTE 1132 ÚJ HELYSZÍNNEL BŐVÍTETTE HÁLÓZATÁT
Raktár

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

A magyar beruházó döbbenetes tempóban pörgeti az ingatlanfejlesztéseket

A drága ajándékokat már novemberben megvettük, karácsony előttre ez maradt
Otthon

Mennyi személyi kölcsönt érdemes felvenni? Így hozhatsz valóban biztonságos döntést

Hol érdemes ingatlant venni? Amire mindenképpen figyelni kell az otthonunk kiválasztásánál

Lakásvásárlás okosan: így válasszunk megfelelő méretet és elrendezést!

Jó áron keresel lakást? Így értesülhetsz elsőként minden árváltozásról!
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Irodapiaci fordulat 2026-ban: a hibrid munka, az MI és a zöld minősítések együtt formálják az irodák jövőjét

Fordulat az ingatlanpiacon: gyenge január után beindult a roham, tavaszra felpöröghet a kereslet

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

Stabil rajt 2026-ban: 7600 felett indult az év a lakáspiacon, erős maradt a hitelkereslet
Retail

Beszállt a Vapiano étteremláncba a Libri alapítója és egykori cégvezetője
Megtörtént a tulajdonosváltás.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





