Újabb “fecskeház” a XIII. kerületben
Az angyalföldi önkormányzat a második, 34 lakásos “fecskeházat” adta át pénteken, az 570 milliós költséggel épített lakásokba karácsonyra beköltözhetnek a fiatal családok.
A 2002-ben átadott Hajdú utcai “fecskeház” beváltotta a hozzá fűzött reményeket. Az elmúlt évek alatt a lakók 92 százaléka a határidő lejárta előtt lakásproblémáját megoldotta, és a lakást az önkormányzat számára visszaadta.
A megüresedéssel lehetőség nyílt arra, hogy az önkormányzat további fiataloknak nyújthasson segítséget – mondta az új házat avató ünnepségen Tóth József XIII. kerületi polgármester.
A 34 lakást pályázaton hirdette meg az önkormányzat, a 35 év alatti fiatal házasok, illetve élettársi kapcsolatban élők részére. A beérkező 47 pályázat mindegyike érvényes volt, 32 lakásra a bérleti szerződést már meg is kötötték, a lakásokba a beköltözés az átadás napján megkezdődött.
A 861 négyzetméteres telken épült hatemeletes ház lakásai 38-40 négyzetméteresek, előtérből, konyhából, nappaliból, hálóból és fürdőből állnak. Az épület pincéjében 23 gépkocsi részére alkalmas garázs is épül, további 11 parkolót a felszínen alakítanak ki. A házban a későbbiekben gyermekorvosi rendelő is helyet kap.

Száguldó árak, szűkülő kínálat – így áll most a budapesti új építésű piac
Iroda

Szolgáltatott iroda: a legjobb megoldás a modern irodabérlésben

Hibrid munkavégzés és wellbeing – Ma már alapelvárás az irodapiacon!

Nagy Viktor az Indotek Group új non-retail értékesítési vezetője

Új miskolci Regus irodával bővül az International Workplace Group, reagálva a hibrid és platform munka iránti növekvő keresletre
Raktár

Kiadó raktárak könnyedén – így találhatsz gyorsan megfelelő raktárt!

Egyedülálló lehetőség: bérelhető majd megvásárolható területek az APCT Condo logisztikai központban

Nagyobb raktárt bérelne a belváros közelében? Itt irodákat is talál!

Kiadó magasraktárak és irodák Budapesten, a XI. kerületben – Kiváló megközelíthetőség, modern környezet, rugalmas feltételek
Otthon

A KÉSZ Csoport leányvállalata, a MA-HARD Kft. kivitelezésében újul meg Fonyód ikonikus kikötője

ÚJPESTEN CSAKNEM KÉTSZERESÉRE UGROTT AZ INGATLANKERESLET

Ismét nagyszerű, kedvező árú ingatlanokat hozunk a Balatononról és szerte az országból!

Nagy növekedés előtt a lakáshitelezés, de még így is messze lemaradva az európai átlagtól – mik a legfontosabb teendők?
Dizájn

A legdurvábban odaégett zsírt is félperc alatt lehozta: elvetemült ez az új takarítós trend

Kisebb a házuk, mint egy átlagos hálószoba, mégis tökéletesen elférnek – Videón mutatják be a miniotthont

Véletlenül hozzáért egy seprűvel a kutyájához: senki sem számított arra, ami ezután történt

Így tisztítsd az air fryert dörzsölés nélkül: pár perc alatt makulátlan lesz
Pénz

Meghozta a döntését a Kúria a devizahitelesek ügyében
Jogegységi határozat született az EU-s ítélet nyomán a tisztességtelen tájékoztatással kapcsolatban.
Adó és jog

Dajkát keres a Brumi Óvoda – Csatlakozz szeretetteljes közösségünkhöz!

Varrónőket keres a 30 éve működő szolnoki varróüzem

Bérszámfejtő – TB ügyintéző munkatársat keres a Dél-Pest Megyei Víziközmű Szolgáltató Zrt.

Tapasztalt vámügyintézőt keres az Alba-Zöchling Kft. Székesfehérvárra
Retail

Válaszolt a teljes kivonulással kapcsolatos kérdésre a Spar
Kisújszálláson augusztus 24-én végleg bezárja üzletét.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó
