Újabb akciós vételek az ingatlanpiacon
A hitelpiaci válság hatására, mint ismeretes sok ingatlanfejlesztő pozíciója rendült meg, míg egyesek lába alól teljesen kicsúszott a talaj, így számos projekt került elhalasztásra, vagy kérdőjeleződött meg a sorsa. Bár az elmúlt időszakban több fejlesztő tagadta, hogy ingatlanportfoliójának értékesítésre készülne, utólag már számos ízben igazolódott be ennek ellenkezője.
A következő
a sorban az Immoeast lehet, mely szinte felére 4,4 milliárd euróról 2,4 milliárd
euróra csökkentené fejlesztéseinek értékét.
A bécsi székhelyű,
elsősorban a kelet- és kelet-közép-európai régióban aktív, s a volt szocialista
országok tekintetében az egyik legnagyobb ingatlanfejlesztő, az Immoeast
legalább 2 milliárd euróval csökkenti a folyamatban lévő fejlesztéseinek 4,4
milliárd eurós értékét. Az intézkedéssel a cég pénteki közlése szerint, a
szolvens működését kívánja biztosítani. A csökkentés, mely az elemzők szerint
már kedden, az első negyedéves eredmény kapcsán bejelentésre került, azt
jelenti, hogy az Immoeast késlelteti vagy akár törölheti is egyes projektjeit,
különösen Romániában, ahol az ingatlanpiac egyik legaktívabb szereplője,
portfoliójának mintegy 30%-a ezen országhoz kötődik.
A bejelentés azért
is érdekes, mivel a cég augusztusban még azt közölte, hogy a nemzetközi színtér
drámái ellenére a román piacot jelenleg rendkívül alulértékeltnek tartják, így
valószínűleg a portfolió egyik elemét sem értékesítik a közeljövőben. Az
Immoeast kelet-, és közép-európai fejlesztési portfoliója, mely több mint 10
milliárd eurót ér, folyamatos leértékelődési nyomás alatt áll, s a fejlesztő az
első negyedévben 294 millió eurós leírásra kényszerült. Az Immoeast és anyacége
az Immofinanz, mely szintén a befektetéseinek visszafogására kényszerül, nagyon
jelentős eszközeladásokról folytat tárgyalásokat.

Új építésű lakóparkok, amelyek új szintre emelik az otthon fogalmát – Balatontól a belvárosig
Iroda

5+1 érv, amiért a jövő irodája már nem hagyományos bérlésben működik

Rugalmas iroda, azonnali indulás: ezért fordul egyre több cég a szolgáltatott irodák felé

Már nem az ár dönt: így alakítja át az irodapiacot a rugalmasság, a wellbeing és a fenntarthatóság

Amikor az iroda már nem teher, hanem versenyelőny: így változtatják meg a cégek a játékszabályokat
Raktár

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

A magyar beruházó döbbenetes tempóban pörgeti az ingatlanfejlesztéseket

A drága ajándékokat már novemberben megvettük, karácsony előttre ez maradt
Otthon

Ezek a lakások most aranyat érnek: mind megvehető Otthon Starttal – mutatjuk a legjobbakat!

Sokkoló adat: Magyarországon szálltak el legjobban a lakásárak – brutális, 21%-os ugrás az EU élére lőtt minket

Robban az Otthon Start: közel 5000 új lakás jöhet – ezek a városok most nagyot nyerhetnek

Mennyi személyi kölcsönt érdemes felvenni? Így hozhatsz valóban biztonságos döntést
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Irodapiaci fordulat 2026-ban: a hibrid munka, az MI és a zöld minősítések együtt formálják az irodák jövőjét

Fordulat az ingatlanpiacon: gyenge január után beindult a roham, tavaszra felpöröghet a kereslet

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

Stabil rajt 2026-ban: 7600 felett indult az év a lakáspiacon, erős maradt a hitelkereslet
Retail

Beszállt a Vapiano étteremláncba a Libri alapítója és egykori cégvezetője
Megtörtént a tulajdonosváltás.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





