Új törvénnyel rakhatják ki a lakásbérlőket
A törvény erejénél fogva is megszüntethetővé válik a lakásbérleti szerződés,ha a bérleti jogviszony fennmaradása egy kiemelt beruházás megvalósítását akadályozza – ezt fogadat el a parlament hétfőn.
A vonatkozó jogszabály eddig nyolc esetet sorolt fel, amely miatt megszűnik a lakásbérleti szerződés: a közös megegyezést, a lakás megsemmisülését, a felmondást, a cserét, a bérlő utód nélküli halálát, illetve az országból való kiutasítását, továbbá a bírósági és a hatósági döntést.
Ezt egészítették ki azzal, hogy a törvény erejénél fogva megszűnik a lakásbérlet, ha nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházás megvalósítását akadályozza. A módosítás megkülönbözteti az ott lakó és a lakásban nem életvitelszerűen tartózkodó bérlőket. Ha ott lakott, kap cserelakást, és a díjkülönbözetet is megtérítik neki, ha viszont nem élt a lakásban, akkor három hónap alatt kirakják.

A törvényjavaslatról – amelyet a fideszes L. Simon László terjesztett be – azért szavazhatott már hétfőn az Országgyűlés, mert az előterjesztő egyetlen módosító indítványt sem támogatott. A képviselők 239 igen szavazattal, 72 nem ellenében és egy tartózkodás mellett fogadták el az indítványt.

Lakásárak az egekben, hozam a padlón: a 3%-os hitel már most felforgatta a piacot
Iroda

Irodabérlés újragondolva: miért éri meg szolgáltatott irodát választani?

Találd meg pillanatok alatt a cégedhez illő irodát!

A Váci úton vett fejlesztési telket a WING

Rugalmas irodai megoldás a jövő vállalkozásai számára
Raktár

Közel az átadáshoz az Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt költözhetnek a bérlők

Újra lendületben az ipari ingatlanpiac – látványos bővülést hozott a harmadik negyedév

Harmincszoros bővülés – 15 500 négyzetméterre költözik az iLogistic a CTPark Budapest West logisztikai és ipari parkban

Kelet-Európa a logisztika új motorja – Magyarország a régió központi szereplőjévé válhat
Otthon

Kivonulnak a befektetők a hazai ingatlanpiacról – Egy török nyaraló jóval olcsóbb, mint egy balatoni

Tovább Gyorsult az Ingatlanpiac – Budán 45 Nappal Gyorsabban Kel El Egy Téglaépítésű Lakás

Felpörgött a magyar ingatlanpiac – Budán már 45 nappal gyorsabban kelnek el a téglalakások!

Kiadó exkluzív, polgári lakás Újlipótváros szívében
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Példátlan ítélet született a bíróságon, 40 millió forintot kell fizetnie a banknak egy devizahitelesnek
A felvett összeg háromszorosát fizette vissza egy gyulai család.
Adó és jog

Lakatos szakembert keres az Eurogart Kft. – megbízható, hosszú távú állás Óbudán

Csatlakozz az Alkotás Szolgáltató Kft. csapatához műszaki előkészítőként!

Statikus tervező mérnököt keres a KreaBIM Kft. – alkotói szemléletű, változatos projektek Dunakeszin

Víz-, gáz-, fűtésszerelő munkatársat keres az Eurogart Kft. Budapesten
Retail

A kereskedelmi ingatlanpiac 2026-ban: kitart a mérsékelt optimizmus
A Deloitte legfrissebb nemzetközi felmérése szerint a kereskedelmi ingatlanszektor számos kihívással néz szembe, ugyanakkor 2026-ban bővülhetnek azok a cégek, amelyek
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





