Új bérlő a Pala-házban
2010 végén a Colliers International közreműködésével új irodát talált a FN Cable Holding. A nemzetközi telekommunikációs vállalat a Budai Várnegyed tövében fekvő Pala-ház új bérlője 2011. január közepe óta – tudtuk meg Tóth Marianntól, a Colliers International Hungary iroda bérbeadásért felelős üzletágának tanácsadójától.
Az FN Cable Holding igazgatója Horváth Loránd elmondta, hogy a cég a központi elhelyezkedés, modern és újszerű irodaház, megfelelő parkolási lehetősége, valamint az alacsony bérleti díj szempontokat figyelembe véve választotta ki új irodáját.
Az 1. kerületi, Duna-parti irodaház a világörökség részét képező Budai Várnegyed tövében helyezkedik el, Buda egyik legkedveltebb részén. A hétszintes, 8000 négyzetméter hasznos alapterülettel rendelkező irodaház igényes, egyedi megoldásokat felvonultató, és rugalmasan alakítható belső tereivel kellemes munkahelyi környezetet biztosít az itt dolgozók számára.
A tranzakció kapcsán a Colliers International tanácsadója, Tóth Mariann arra is felhívta a figyelmet, hogy a legutóbbi néhány hónap mozgalmasnak bizonyult az irodapiacon, amelyet a FN Cable Holding ügylete is jól példáz.

Modern Duna-parti otthonok, akár Otthon Starttal is az agglomeráció kedvenc városában
Iroda

5+1 érv amellett, hogy a szolgáltatott iroda a legjobb döntés vállalkozásod számára

Irodabérlés új szemlélettel: miért választják egyre többen a szolgáltatott irodákat?

Rugalmas irodák: a modern vállalkozások új alapértelmezett megoldása

Irodapiaci trendek 2025: generációk harca, hibrid munkavégzés és láthatatlan MI az irodákban
Raktár

Túlkínálat, óvatos optimizmus és kettős üzemmód – ilyen most az ipari-, logisztikai ingatlanpiac

Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt elkészül a fejlesztés, nő az érdeklődés

Közel az átadáshoz az Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt költözhetnek a bérlők

Újra lendületben az ipari ingatlanpiac – látványos bővülést hozott a harmadik negyedév
Otthon

Erre senki nem számított: ezért robbant fel a magyar lakáshitelpiac 2025-ben

A bankok kimondták az igazat: eddig tarthat az Otthon Start lendülete

Ezeket a hibákat követik el a legtöbben ingatlaneladáskor – te viszont simán elkerülheted őket

Síremléktől tequilagyárig – ezek a világ leglátványosabb téglaépületei 2026-ban
Dizájn

Tartós tisztaságot varázsol a lakásba: 11 dolog, amiről nem szabad megfeledkezni

Csak így tüntetheted el a penészt teljesen – Két filléres összetevő kell a szakértő szerint

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána
Pénz

Példátlan ítélet született a bíróságon, 40 millió forintot kell fizetnie a banknak egy devizahitelesnek
A felvett összeg háromszorosát fizette vissza egy gyulai család.
Adó és jog

Megnyílt a pénzcsap a falvak előtt – 20 milliárd forint jut közterekre és középületekre

5+1 érv amellett, hogy a szolgáltatott iroda a legjobb döntés vállalkozásod számára

Fenntarthatóság, jóllét, rugalmasság: ezek a feltételek diktálnak az irodabérlésnél

Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt elkészül a fejlesztés, nő az érdeklődés
Retail

Újabb babaáruházlánccal erősített a Mészáros Csoport
Mészáros Lőrinc is megszólalt az üzletről.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





