Túl van a nehezén a fővárosi panelpiac
A 2010-es év első felében még 60/40 arányban kötettek tranzakciók a tégla és panel lakások között, az elmúlt fél évben 70/30-ra csökkent és stabilizálódni látszik. A kínálat viszont nem csökkent.
A Duna House elemzése alapján a panelpiac mélypontja a tavalyi utolsó negyedév volt, amikor a nominális árindex 77 százalékra csökkent a 2008 év elején mérthez képest. A fővárosban a két legnépszerűbb kerület a 3. és a 14. lett, míg harmadik helyen a 4. kerület végzett. A legdrágábban a 11. kerületben történt tranzakció, itt 52 négyzetméteres lakásokat 10,5 millió körüli áron vásároltak. A 35 m2-es lakásokat jellemzően 6,7 millióért veszik Bp.-en átlagban, az 56 m2-eseket pedig 9,3millióért.
Az elemzés szerint középtávon nem fog csökkeni a panelek forgalma, az áruk viszont érzékeny és hektikus mozgásra is képes. Első lakásukat tervező fiatalok, valamint alacsonyabb státuszúaknak jó darabig elérhetőek lesznek még a panellakások, panelprogrammal pedig vonzóvá is válhatnak. Ha a jövőben bekövetkezik áremelkedés az ingatlanpiacon, abból a panellakások sem fognak kimaradni.

Új építésű lakóparkok, amelyek új szintre emelik az otthon fogalmát – Balatontól a belvárosig
Iroda

Rugalmas iroda, azonnali indulás: ezért fordul egyre több cég a szolgáltatott irodák felé

Már nem az ár dönt: így alakítja át az irodapiacot a rugalmasság, a wellbeing és a fenntarthatóság

Amikor az iroda már nem teher, hanem versenyelőny: így változtatják meg a cégek a játékszabályokat

AZ INTERNATIONAL WORKPLACE GROUP 2025-BEN VILÁGSZERTE 1132 ÚJ HELYSZÍNNEL BŐVÍTETTE HÁLÓZATÁT
Raktár

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

A magyar beruházó döbbenetes tempóban pörgeti az ingatlanfejlesztéseket

A drága ajándékokat már novemberben megvettük, karácsony előttre ez maradt
Otthon

Itt öröm a tavasz: csodás házakat hozunk csodás kertekkel Húsvétra!

Elszabadulhat a lavina? 40 milliót fizet vissza a bank – ez mindent felforgathat a devizahiteles ügyekben

Brutális szigorítás a lakáshiteleknél: milliókat bukhat a középosztály – ugyanazzal a fizetéssel sokkal kevesebb jár

Nappal autóút, este sétálóutca: teljesen átalakul Budapest egyik legforgalmasabb rakpartja
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Rugalmas irodák: miért váltak a modern vállalkozások új alapmegoldásává?

Irodapiaci fordulat 2026-ban: a hibrid munka, az MI és a zöld minősítések együtt formálják az irodák jövőjét

Fordulat az ingatlanpiacon: gyenge január után beindult a roham, tavaszra felpöröghet a kereslet

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt
Retail

Beszállt a Vapiano étteremláncba a Libri alapítója és egykori cégvezetője
Megtörtént a tulajdonosváltás.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





