További zuhanás az építőiparban
Idén februárban 300 cég ellen indult eljárás, ez a tavaly februárihoz képest 14, az idén januárihoz képest pedig 11,1 százalékos emelkedés. A növekedési ütem elmarad ugyan a nemzetgazdasági átlagtól, de a tempó természetesen így is komoly válságról tanúskodik.
A felszámolások növekedésének üteme az előző év hasonló időszakát is vizsgálva gyakorlatilag nem változott: 2010 februárjában is 14,8 százalékos volt az egy év alatt feljegyzett emelkedés mértéke. “Ebből is látszik, hogy a helyzet semmit sem javult az ágazatban” – kommentált Csorbai Hajnalka, az Opten stratégiai igazgatója.
A saját tulajdonosaik által bezárásra ítélt vállalkozások száma februárban – hasonlóan a nemzetgazdasági átlag alakulásához – nagy ugrást mutatott. A 410 új eljárás mind az előző év februári, mind az idei januári adatnak több mint kétszerese, s egyúttal történelmi rekord.
Az Opten stratégiai igazgatója szerint ez akár kedvező fejlemény is lehetne, hiszen a végelszámolás a rosszul prosperáló vállalkozás legális bezárásának módja. Sajnos azonban az építőiparban különösen jellemző, hogy a végelszámolás átfordul felszámolásba, vagyis a tulajdonosok tiszta szándékai sok esetben megkérdőjelezhetők.
Az idei második hónapban 479 új cég bejegyzését kezdeményezték. Ez az adat az elmúlt öt év havi adatai alapján átlagosnak tekinthető, az egy évvel korábbi hasonló időszakhoz képest minimális, 1,9 százalékos a csökkenés.
“Nemcsak a cégstatisztika, hanem a KSH építőipari megrendelésállomány-adatai is azt mutatják, hogy az ágazat rendkívül kevés munkához jut, józan üzleti megfontolásokkal tehát nehezen magyarázható, hogy miért alapítanak éves szinten több ezer céget ebben az ágazatban” – mondja Csorbai Hajnalka, aki szerint sokkal inkább arról van szó, hogy a megszűnő, adóssággal hátrahagyott cégek romjain a tulajdonosok új vállalkozásokba kezdenek.

Új építésű lakóparkok Budapesten: zöld technológia, városi ritmus és kertvárosi nyugalom egy válogatásban
Iroda

Amikor az iroda nem költség, hanem versenyelőny

Irodapiaci trendek 2026: hibrid munkavégzés, generációs törésvonalak és az észrevétlenül terjedő mesterséges intelligencia

Történelmi padlón az egyik legfontosabb budapesti ingatlanpiaci szegmens – mégis élénk maradt a kereslet

Új logika az irodabérlésben: miért tolódik a piac a szolgáltatott irodák felé?
Raktár

Túlkínálat, óvatos optimizmus és kettős üzemmód – ilyen most az ipari-, logisztikai ingatlanpiac

Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt elkészül a fejlesztés, nő az érdeklődés

Közel az átadáshoz az Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt költözhetnek a bérlők

Újra lendületben az ipari ingatlanpiac – látványos bővülést hozott a harmadik negyedév
Otthon

Sokkoló számok a magyar lakásokról: minden második otthon elavult – és alig akar valaki felújítani

Felforgatja a kormány az Otthon Startot és a CSOK Pluszt: már építés közben jöhet a hitelpénz – hatalmas fordulat a lakásvásárlóknak

Külföldi piacokon elért eredményeiért díjazták a Duna House-t

Így írj olyan ingatlanhirdetést, ami nem csak kattintást hoz, hanem vevőt is
Dizájn

Egyetlen szabály, amit mindenkinek ismernie kell – Segít eldönteni, mi felesleges

Tisztítják a levegőt és feldobják a teret: 6 szobanövény, ami imádja a párás fürdőszobát is

Két és fél millió forintos vissza nem térítendő támogatást kaphat sok háztartás: hétfőtől lehet pályázni rá

Ötször annyi szobanövény is elfér, ha így rendezed el őket: pofonegyszerű a design
Pénz

Hosszú távra terveznek: tízéves partnerséget kötött a Semmelweis OSC és az Indotek Group
Jelentős, hosszú távú együttműködési megállapodást kötött egymással a Semmelweis OSC és az Indotek Group. A vállalatcsoport tízéves szponzorációs szerződés keretében
Adó és jog

Nem az ár dönt többé: így írja át az irodabérlést a fenntarthatóság, a jóllét és a rugalmasság

Megnyílt a pénzcsap a falvak előtt – 20 milliárd forint jut közterekre és középületekre

Irodapiaci trendek 2025: generációk harca, hibrid munkavégzés és láthatatlan MI az irodákban

Túlkínálat, óvatos optimizmus és kettős üzemmód – ilyen most az ipari-, logisztikai ingatlanpiac
Retail

Új pláza épül Budapest mellett, már idén megnyílhat
Az M3-as autópálya mellett valósul meg a beruházás.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





