Tovább zuhan a német munkanélküliség
A németországi iparban minden korábbinál több új munkahely jön létre a következő egy évben, a legnagyobb európai gazdaság ipara havonta több mint 10 ezer új állást kínál majd a munkavállalóknak a német ipari és kereskedelmi kamarák szövetsége (DIHK) pénteken bemutatott felmérése szerint.
A német gazdaság egészét tekintve összesen 400 ezer új munkahely jöhet létre 12 hónap alatt. Az állások harmadát az iparvállalatok teremtik. Ez a nagyjából 130 ezer munkahelyet jelent, a német iparban soha korábban nem jött létre ennyi új állás 12 hónap alatt – hangsúlyozta Heinrich Driftmann, a DIHK elnöke az MTI-hez eljuttatott közleményben.
Elsősorban a gépgyártásban, valamint az elektrotechnika, a fémalapanyag-és a járműgyártás területén vennének fel új munkatársakat a cégek. Az ipar mellett ugyancsak jelentős mértékben nő a szélesebb értelemben vett egészségügy és az úgynevezett tudásintenzív ágazatok – például kutatás-fejlesztés, informatika, üzleti tanácsadás – munkaerőigénye. Mindkét területen 60 ezerrel nő az állások száma.
A növekedés nagyobb is lehet, ugyanakkor a szakképzett munkaerő szűkössége hátráltathatja a folyamatot – mutatta ki a német gazdaság szereplőinek reprezentatív képviselete. A DIHK felmérése szerint a szakemberhiány már most is komoly gond, a gépgyártásban például a cégek 39 százalékánál vélik úgy, hogy a megfelelő munkaerő hiánya veszélyezteti az üzletmenetet, az informatikai szolgáltatásokkal foglalkozó vállalatok körében pedig 49 százalék ez az arány.

Zöld környezet, modern otthonok, jó elhelyezkedés: négy lakópark, amelyet érdemes megismerni
Iroda

Miért bérelnénk évekre irodát, ha néhány hónap alatt minden megváltozhat?

Nem csak a munkavégzés helye: ezért választanak egyre többen szolgáltatott irodát

5+1 ok, amiért a cégvezetők a szolgáltatott iroda mellett teszik le a voksukat

Így alakul át az irodapiac: a rugalmasság, a technológia és a fenntarthatóság kerül előtérbe
Raktár

Lassult a kereslet, de nem állt le az ipari ingatlanpiac

Kiadó raktárt keresel? Így találhatsz néhány kattintással több ajánlatot egyszerre

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban
Otthon

Fordult a kocka a lakáspiacon, országosan is csökkentek az árak és már a vevők diktálnak

Személyi kölcsönt vennél fel? Így számolhatod ki, mekkora törlesztést bír el a pénztárcád

Évente milliók keresik fel, most Európa legjobbjának választották a Városligetet

Nem Brüsszel oldja meg a lakhatási válságot, de fontos változást indíthat el
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

A jövő irodája már egészen másról szól: rugalmasság, wellbeing és fenntarthatóság kerül a középpontba

Már nem csak egy hely, ahol dolgozni kell: ezért választ egyre több cég szolgáltatott irodát

5+1 érv a szolgáltatott iroda mellett, amit egyre több cégvezető ismer fel

A számok mögött egészen más történik: óvatosabbá váltak a cégek a budapesti irodapiacon
Retail

Vezércsere a Pennynél, Németországból igazolt új vezérigazgatót az áruházlánc
Október 1-től Philipp Stiehler tölti be a posztot.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





