Tovább folytatódik a panelprogram
Tovább folytatódik a panelprogram, március 16-tól újabb panelfelújítási pályázatot hirdet a kormány – jelentette be Kolber István regionális fejlesztésért és felzárkóztatásért felel?s tárca nélküli miniszter kedden Budapesten a kormányszóviv?i sajtótájékoztatón.
“Március 16-ától a korábbi modell alapján első körben az önkormányzatokhoz lehet pályázni a lakástulajdonosoknak, lakóközösségeknek, továbbra is hőszigetelésre, nyílászárók és gépészeti berendezések cseréjére” – mondta a miniszter.
Kolber István újdonságként említette, hogy kizárólag a gépészeti berendezések – fűtési, szellőző és egyéb berendezések – felújítására külön is lehet pályázni.
Mint mondta, a 2005-ben beadott pályázatok támogatása 48 milliárd forintot tett ki, melyből az állami támogatás mértéke 16 milliárd forint volt. Hozzátette, hogy a mostani pályázati feltételek között megjelenítik az európai uniós forrásokra való áttérés lehetőségét.
A miniszter közlése szerint a pályázatokat szeptember 29-ig lehet beadni. Kitért arra, hogy az Új Magyarország program keretében a panellakások nyolcvan százalékát újítják fel 2013-ig, ezenkívül a gazdasági minisztérium is meghirdet egy pályázatot a hagyományos építésű lakásokra vonatkozóan, 1,3 milliárd forint értékben.
Kolber István tájékoztatásában kitért arra, hogy az előző kormányzati ciklusban 6256, a jelenlegiben 114 ezer panellakás felújítására került sor. “A panelprogram nemcsak műszaki, hanem társadalmi program is” – emelte ki a miniszter.

Modern Duna-parti otthonok, akár Otthon Starttal is az agglomeráció kedvenc városában
Iroda

5+1 érv amellett, hogy a szolgáltatott iroda a legjobb döntés vállalkozásod számára

Irodabérlés új szemlélettel: miért választják egyre többen a szolgáltatott irodákat?

Rugalmas irodák: a modern vállalkozások új alapértelmezett megoldása

Irodapiaci trendek 2025: generációk harca, hibrid munkavégzés és láthatatlan MI az irodákban
Raktár

Túlkínálat, óvatos optimizmus és kettős üzemmód – ilyen most az ipari-, logisztikai ingatlanpiac

Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt elkészül a fejlesztés, nő az érdeklődés

Közel az átadáshoz az Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt költözhetnek a bérlők

Újra lendületben az ipari ingatlanpiac – látványos bővülést hozott a harmadik negyedév
Otthon

Otthon Start zártkertre is? 2026-tól kinyílik az ajtó – de könnyű belesétálni a jogi csapdába

Eldőlt Salgótarján sorsa – így formálhatja át a városközpontot a nyertes zöld terv

Karácsony Budapesten: ezekben az Otthon Starttal is megvásárolható otthonokban mi is szívesen ünnepelnénk

„Ez már városrombolás” – Vitézy Dávid szerint az Otthon Start mögé bújva darálják le Budapestet
Dizájn

Csak így tüntetheted el a penészt teljesen – Két filléres összetevő kell a szakértő szerint

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad
Pénz

Példátlan ítélet született a bíróságon, 40 millió forintot kell fizetnie a banknak egy devizahitelesnek
A felvett összeg háromszorosát fizette vissza egy gyulai család.
Adó és jog

Megnyílt a pénzcsap a falvak előtt – 20 milliárd forint jut közterekre és középületekre

5+1 érv amellett, hogy a szolgáltatott iroda a legjobb döntés vállalkozásod számára

Rugalmas, költséghatékony és fenntartható irodamodell modern vállalkozásoknak

5+1 ok, amiért a szolgáltatott iroda a legjobb választás vállalkozásod számára
Retail

Újabb babaáruházlánccal erősített a Mészáros Csoport
Mészáros Lőrinc is megszólalt az üzletről.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





