Tovább csökkent az építőipari vállalatok nyeresége
Az építőipari cégek 60 százalékának tovább csökkent tavaly az árbevétel-arányos jövedelmezősége, amely a legtöbb esetben nem haladja meg a két százalékot sem, s zömük arra számít, hogy ez a tendencia az idén is folytatódik – írja a Világgazdaság az ÉVOSZ felmérése alapján.
Mindössze a társaságok egyötöde reméli, hogy jövedelmezősége nem romlik tovább. Az építőipari munkák hiánya és a megrendelői kör fizetésképtelensége miatt minden második cégnél csökkent a munkaszerződések száma.
Az ágazat kilátásait ismerve megjósolható, hogy az idén sem lesz jobb a helyzet, sőt az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) által megkérdezettek közül egy-két vállalat azt jelezte, eddig egyáltalán nem kapott megrendelést erre az évre.
A felmérésből az is kiderül, hogy tíz cég közül nyolcnak van kinnlevősége. Közülük minden második úgy gondolja – reméli –, hogy a tartozást, vagy legalább annak egy részét kifizetik számára. A társaságok véleménye alapján az ágazatban magas szinten állandósult a feketemunka, és a lánctartozások sem mérséklődtek.
A vállalkozások döntő többsége arról számolt be: csak további létszámleépítések révén tud a piachoz alkalmazkodni. Ennek látszólag ellentmondva a társaságok többsége arra panaszkodik, hogy nincs kellő számú és képzettségű szakmunkás a piacon. A fizetések jóval a nemzetgazdasági átlag alatt maradnak az ágazatban, s ez a közeljövőben nem is változik: a megkérdezett cégek nagyobb hányada az elmúlt évben sem hajtott végre béremelést, de az idén sem tervezi ezt – írja a lap.

Modern Duna-parti otthonok, akár Otthon Starttal is az agglomeráció kedvenc városában
Iroda

5+1 érv amellett, hogy a szolgáltatott iroda a legjobb döntés vállalkozásod számára

Irodabérlés új szemlélettel: miért választják egyre többen a szolgáltatott irodákat?

Rugalmas irodák: a modern vállalkozások új alapértelmezett megoldása

Irodapiaci trendek 2025: generációk harca, hibrid munkavégzés és láthatatlan MI az irodákban
Raktár

Túlkínálat, óvatos optimizmus és kettős üzemmód – ilyen most az ipari-, logisztikai ingatlanpiac

Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt elkészül a fejlesztés, nő az érdeklődés

Közel az átadáshoz az Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt költözhetnek a bérlők

Újra lendületben az ipari ingatlanpiac – látványos bővülést hozott a harmadik negyedév
Otthon

Körhintával, retró hangulattal és városi vibrálással nyílik új dizájnszálloda Budapest szívében

Beton vagy balatoni varázs? Letérköveznék Balaton egyik legikonikusabb sétányát, a helyiek felháborodtak

Modern otthonok zöldben, városban és a Balatonnál – 4 lakópark, ahol a jövő mindennapjai már most elkezdődnek

Erre senki nem számított: ezért robbant fel a magyar lakáshitelpiac 2025-ben
Dizájn

Tartós tisztaságot varázsol a lakásba: 11 dolog, amiről nem szabad megfeledkezni

Csak így tüntetheted el a penészt teljesen – Két filléres összetevő kell a szakértő szerint

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána
Pénz

Példátlan ítélet született a bíróságon, 40 millió forintot kell fizetnie a banknak egy devizahitelesnek
A felvett összeg háromszorosát fizette vissza egy gyulai család.
Adó és jog

Megnyílt a pénzcsap a falvak előtt – 20 milliárd forint jut közterekre és középületekre

5+1 érv amellett, hogy a szolgáltatott iroda a legjobb döntés vállalkozásod számára

Fenntarthatóság, jóllét, rugalmasság: ezek a feltételek diktálnak az irodabérlésnél

Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt elkészül a fejlesztés, nő az érdeklődés
Retail

Újabb babaáruházlánccal erősített a Mészáros Csoport
Mészáros Lőrinc is megszólalt az üzletről.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





