Tömegével mennek tönkre a cégek
Az idei első negyedévben 5828 céggel szemben indult felszámolási és 9048 céggel szemben végelszámolási eljárás – ez 33, illetve 54 százalékos növekedés a megelőző év azonos időszakához képest – derül ki az Opten adataiból.
A felszámolások számának alakulásának regionális eltéréseit jól mutatja, hogy míg a közép-dunántúli régióban 50 százalékkal is növekedett a felszámolások száma az első negyedévben a múlt év azonos időszakához képest, addig az észak-alföldi régióban a növekedés üteme még a 15 százalékot sem érte el. Márciusban 1964 céggel szemben indult felszámolás, szemben a tavaly márciusi 1500-zal. Végelszámolások tekintetében a 3928 indított eljárás 53 százalékos növekedés az előző évi 2565 –tel szemben, és egyben minden idők legmagasabb havi adata. Az egy hónapon belül indított végelszámolások száma az előző hónapban lépte át először a 3000-es határt, azt megelőzően éppen a tavalyi március volt a rekorder hónap, a változás tehát ezen a területen a legnagyobb.
Az építőipari cégek között a felszámolási eljárások növekedési üteme messze az országos szint alatt marad, amiben komoly szerepe lehet az évek óta eleve igen magas felszámolási aránynak. Vannak azonban olyan szakágazatok – pl. építőanyag-gyártás – ahol kifejezetten csökkent a fizetésképtelenségi eljárások száma. Más ágazatokban, így a szállítmányozás és fuvarozás esetében is tetten érhető, hogy a komoly piacszűkülés miatti korábbi rossz adatok után mára némiképp konszolidálódott a helyzet. Más területeket viszont még csak most ér el a felszámolási hullám: az átlagosnál lényegesen magasabb a felszámolások növekedési üteme a kiskereskedelemben, az informatikában, a vendéglátóiparban, vagy épp a pénzügyi szolgáltató cégek körében. Utóbbiak közül kétszer annyi cég került felszámolás alá az idei első negyedévben, mint 2011-ben. A felmérés szerint továbbra sem túl gyakran alkalmazzák a csődeljárásokat, melyből az idei évben csupán 45-öt indítottak. A felszámolások száma az előző év első negyedévéhez képest 33 százalékkal, a végelszámolásoké pedig 54 százalékkal emelkedett.

Új építésű lakóparkok, amelyek új szintre emelik az otthon fogalmát – Balatontól a belvárosig
Iroda

Már nem ugyanaz az iroda: három erő alakítja át a piacot 2026-ban

5+1 érv, amiért a jövő irodája már nem hagyományos bérlésben működik

Rugalmas iroda, azonnali indulás: ezért fordul egyre több cég a szolgáltatott irodák felé

Már nem az ár dönt: így alakítja át az irodapiacot a rugalmasság, a wellbeing és a fenntarthatóság
Raktár

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

A magyar beruházó döbbenetes tempóban pörgeti az ingatlanfejlesztéseket

A drága ajándékokat már novemberben megvettük, karácsony előttre ez maradt
Otthon

Drasztikus áresés: most érdemes figyelni, mert gyorsan lecsaphatnak mások ezekre az ingatlanokra

16 milliárd forint, mégis akadozik a rendszer: a Kúria döntött, ki kell adni az igazságot az e-ingatlannyilvántartásról

A keresleti hullám után visszatért az alku a lakáspiacra – Budapesten tartják az árukat a panelek, vidéken viszont már 10 százalék felett is alkudnak a vevők

Ezek a lakások most aranyat érnek: mind megvehető Otthon Starttal – mutatjuk a legjobbakat!
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Irodapiaci fordulat 2026-ban: a hibrid munka, az MI és a zöld minősítések együtt formálják az irodák jövőjét

Fordulat az ingatlanpiacon: gyenge január után beindult a roham, tavaszra felpöröghet a kereslet

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

Stabil rajt 2026-ban: 7600 felett indult az év a lakáspiacon, erős maradt a hitelkereslet
Retail

Beszállt a Vapiano étteremláncba a Libri alapítója és egykori cégvezetője
Megtörtént a tulajdonosváltás.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





