Tömeges pereskedést hozhat az ingatlanadó
Jelenleg még csak ötlet szintjén létezik a jövőre bevezetni tervezett egységes ingatlanadó, így az adóalap megállapításának módszeréről is keveset tudni. Az ingatlan értéke azonban gyakran vitatható tényező, így nem kizárt, hogy tömeges perek indulnak majd a bevezetés után.
Jövőre a tervek szerint a jelenleg alkalmazott, többféle ingatlanhoz kapcsolódó adó helyett egyetlen adót kellene fizetni. Azt azonban még nem lehet tudni, hogy ez egykulcsos, vagy sávos lesz-e.
A fő kérdés azonban inkább az, hogy milyen alapra vetítik majd az adót, hiszen az Alkotmánybíróság határozata szerint az adózónak joga van azt vitatni. Mivel az ingatlan értékének megállapításakor óhatatlanul bekerülnek szubjektív elemek is, így nem kizárt, hogy tömeges perek indulnak majd, ami akár el is lehetetlenítheti az adónemet – állítja a Képesített Ingatlanvagyon-értékelők Országos Szövetsége.
A KIOSZ szerint olyan értékelőrendszerre van szükség, amit egységesen elfogad a piac és az önkormányzatok is, így tisztázni kellene azt is, hogy az ingatlan értéke milyen viszonyban álljon a piaci értékkel. Utóbbi ugyanis az olyan területeken, ahol évek óta nem adtak el ingatlant, akár nulla is lehet, holott a ház nyílván ér valamit.
A kormány eddig nem kereste fel sem a KIOSZ-t, sem a Magyar Ingatlanszövetséget egyeztetés céljából.

Új építésű otthonok Budapesten és a Balatonnál – lakóparkok, amelyek életstílust kínálnak
Iroda

Hibrid munkavégzés és wellbeing – Ma már alapelvárás az irodapiacon!

Nagy Viktor az Indotek Group új non-retail értékesítési vezetője

Új miskolci Regus irodával bővül az International Workplace Group, reagálva a hibrid és platform munka iránti növekvő keresletre

Újabb nagyvállalat választotta a Liberty irodaházat – több mint 5000 m²-re kötött bérleti szerződést az AutoWallis Csoport
Raktár

Egyedülálló lehetőség: bérelhető majd megvásárolható területek az APCT Condo logisztikai központban

Nagyobb raktárt bérelne a belváros közelében? Itt irodákat is talál!

Kiadó magasraktárak és irodák Budapesten, a XI. kerületben – Kiváló megközelíthetőség, modern környezet, rugalmas feltételek

Kiadó iroda és raktár a XVIII. kerületben – prémium minőség, rugalmas bérleti lehetőségek
Otthon

Ne maradj le a legjobb lakásajánlatokról: így értesülhetsz elsőként az ingatlanárak csökkenéséről!

Milliós beköltözési sarc söpör végig Magyarországon – Hugyag és Rajka példája sokkolja a vevőket!

Megjött az EU-s pénz: bringasztrádák hálózzák be Budapestet – teljesen átalakulhat a Nagykörút és az Üllői út!

Brutális roham az Otthon Startban: 27 ezer új lakás építése indulhat el mindössze 3 hét alatt!
Dizájn

A legdurvábban odaégett zsírt is félperc alatt lehozta: elvetemült ez az új takarítós trend

Kisebb a házuk, mint egy átlagos hálószoba, mégis tökéletesen elférnek – Videón mutatják be a miniotthont

Véletlenül hozzáért egy seprűvel a kutyájához: senki sem számított arra, ami ezután történt

Így tisztítsd az air fryert dörzsölés nélkül: pár perc alatt makulátlan lesz
Pénz

Meghozta a döntését a Kúria a devizahitelesek ügyében
Jogegységi határozat született az EU-s ítélet nyomán a tisztességtelen tájékoztatással kapcsolatban.
Adó és jog

Varrónőket keres a 30 éve működő szolnoki varróüzem

Bérszámfejtő – TB ügyintéző munkatársat keres a Dél-Pest Megyei Víziközmű Szolgáltató Zrt.

Tapasztalt vámügyintézőt keres az Alba-Zöchling Kft. Székesfehérvárra

Hol a határ? Mit írhat elő a főnökünk a munkahelyi megjelenésben?
Retail

Válaszolt a teljes kivonulással kapcsolatos kérdésre a Spar
Kisújszálláson augusztus 24-én végleg bezárja üzletét.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó
