Tőkeáramlás a régióba
A Közép-Kelet Európába 2005-ben beáramlott 5.8 milliárd euró az egész Európát érintő ingatlanbefektetéseknek mindössze 3.7 százalékát teszi ki, hiszen az európai beruházások összvolumene 156 milliárd euró volt 2005-ben. A Jones Lang LaSalle becslései szerint ez a szám 2006-ban elérheti a 175 milliárd eurót. A KKE-régión belül a mára már alcsony kockázatúnak tartott ?alap-piacok” (Lengyelország, Magyarország, Csehország) mellett újabb, magasabb kockázatú piacok is egyre inkább a nyugati befeketetők látáskörébe kerültek. Elsősorban Bulgária, Románia és Oroszország értékelődik fel, de nem szabad elfeledkezni az egyelőre még magas kockázatú, ám nagy növekedési potenciállal rendelkező Ukrajnáról sem.
Az összesen 34 német nyíltvégű ingatlanalap nettó tőkekiáramlása márciusban 2.12 milliárd euró volt, melynek nagy részéért a Grundbesitz-Invest volt felelős. Az első negyedéves tőkekivonás 7.52 milliárd euró volt.
A nyíltvégű alapok aggregát eszközértéke márciusban 74.89 volt a BVI (Bundesverband Investment und Asset Management) adatai szerint, ami jelentős visszaesés a likviditási válság előtti 87.98 milliárdhoz képest

Lakásárak az egekben, hozam a padlón: a 3%-os hitel már most felforgatta a piacot
Iroda

5+1 ok, amiért a szolgáltatott iroda a legjobb választás vállalkozásod számára

Irodabérlés újragondolva: miért éri meg szolgáltatott irodát választani?

Találd meg pillanatok alatt a cégedhez illő irodát!

A Váci úton vett fejlesztési telket a WING
Raktár

Közel az átadáshoz az Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt költözhetnek a bérlők

Újra lendületben az ipari ingatlanpiac – látványos bővülést hozott a harmadik negyedév

Harmincszoros bővülés – 15 500 négyzetméterre költözik az iLogistic a CTPark Budapest West logisztikai és ipari parkban

Kelet-Európa a logisztika új motorja – Magyarország a régió központi szereplőjévé válhat
Otthon

Villámgyorsan kifulladt az Otthon Start-láz Érden – eltűntek a legnépszerűbb házak, megállt a piac

Az Otthon Start Program Helyzetbe Hozta az Alacsonyabb Keresetű Lakásvásárlókat

Gyorsan lecsengett az Otthon Start-os roham Érden is: elfogytak a leginkább keresett ingatlanok

Nem hiszed el, mivel spórolnak most a társasházak – az új trend már Magyarországon is elérhető
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Példátlan ítélet született a bíróságon, 40 millió forintot kell fizetnie a banknak egy devizahitelesnek
A felvett összeg háromszorosát fizette vissza egy gyulai család.
Adó és jog

5+1 ok, amiért a szolgáltatott iroda a legjobb választás vállalkozásod számára

Lakatos szakembert keres az Eurogart Kft. – megbízható, hosszú távú állás Óbudán

Csatlakozz az Alkotás Szolgáltató Kft. csapatához műszaki előkészítőként!

Statikus tervező mérnököt keres a KreaBIM Kft. – alkotói szemléletű, változatos projektek Dunakeszin
Retail

A kereskedelmi ingatlanpiac 2026-ban: kitart a mérsékelt optimizmus
A Deloitte legfrissebb nemzetközi felmérése szerint a kereskedelmi ingatlanszektor számos kihívással néz szembe, ugyanakkor 2026-ban bővülhetnek azok a cégek, amelyek
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





