Több tucat város süllyed Kínában
A talajvíz mértéktelen felhasználása miatt több mint félszáz város indult süllyedésnek Kínában – közölte nemrég a pekingi föld és természeti erőforrások minisztériuma. A süllyedés oka az, hogy az érintett települések – így többek közt Peking, Sanghaj, Hangcsou vagy Hszian – túlzott mértékben használták a föld alatti talajvíz-készleteket.
A kitermelés ütemét az elmúlt évszázad, főképp pedig az elmúlt harminc év iparosítása, építkezési láza, de ugyanígy a népességszám növekedése is gyorsította. A kelet-kínai Sanghajban már az 1970-es évek óta próbálnak a víz visszapumpálásával a süllyedés ellen fellépni, miután 1921 és 1965 között csaknem két métert süllyedt a ma mindössze három méterrel a tengerszint felett fekvő metropolisz. Az észak-kínai Tiencsinben 1985 óta korlátozzák a talajvíz-kitermelést, melynek következtében a süllyedés éves mértéke 80 milliméterről 20 milliméterre csökkent. A főváros, Peking a kevésbé veszélyeztetett városok közt van, 10-20 millimétert csökken évente. A süllyedés problémájának kezelésére a kínai központi vezetés nemrég egy ötéves tervet fogadott el. Ebben a Jangce-folyó deltáját és az észak-kínai-síkságot nevezte meg legveszélyeztetettebb területekként, és a vízkészletek racionális keretek közt tartását szorgalmazza.

Új építésű lakóparkok, amelyek új szintre emelik az otthon fogalmát – Balatontól a belvárosig
Iroda

Rugalmas iroda, azonnali indulás: ezért fordul egyre több cég a szolgáltatott irodák felé

Már nem az ár dönt: így alakítja át az irodapiacot a rugalmasság, a wellbeing és a fenntarthatóság

Amikor az iroda már nem teher, hanem versenyelőny: így változtatják meg a cégek a játékszabályokat

AZ INTERNATIONAL WORKPLACE GROUP 2025-BEN VILÁGSZERTE 1132 ÚJ HELYSZÍNNEL BŐVÍTETTE HÁLÓZATÁT
Raktár

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

A magyar beruházó döbbenetes tempóban pörgeti az ingatlanfejlesztéseket

A drága ajándékokat már novemberben megvettük, karácsony előttre ez maradt
Otthon

Mennyi személyi kölcsönt érdemes felvenni? Így hozhatsz valóban biztonságos döntést

Hol érdemes ingatlant venni? Amire mindenképpen figyelni kell az otthonunk kiválasztásánál

Lakásvásárlás okosan: így válasszunk megfelelő méretet és elrendezést!

Jó áron keresel lakást? Így értesülhetsz elsőként minden árváltozásról!
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Irodapiaci fordulat 2026-ban: a hibrid munka, az MI és a zöld minősítések együtt formálják az irodák jövőjét

Fordulat az ingatlanpiacon: gyenge január után beindult a roham, tavaszra felpöröghet a kereslet

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

Stabil rajt 2026-ban: 7600 felett indult az év a lakáspiacon, erős maradt a hitelkereslet
Retail

Beszállt a Vapiano étteremláncba a Libri alapítója és egykori cégvezetője
Megtörtént a tulajdonosváltás.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





