Tízmilliárdos ingatlanokat ad el az állam a budai hegyekben
Tízmilliárdos értékű belvárosi és budai hegyvidéki ingatlanok szabadulnak fel a fővárosban. Feltéve, ha megvalósulnak azok az ingatlanfejlesztések, amelyek előkészítéséről a napokban döntött a kabinet.
A legértékesebb ingatlan a Rendőrtiszti Főiskola patinás épülete a XII. kerületben. Ez annak köszönhetően üresedik meg, hogy a tervek szerint a józsefvárosi Orczy-kert mellett, a világháború előtti katonai felsőoktatásnak helyet adó Ludovika Akadémia épületében és környezetében helyezik el a januártól egységesülő Nemzeti Közszolgálati Egyetemet. Az új intézmény részévé váló Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem kampusza a jelenlegi helyén marad, a Ludovikába költözik viszont a Rendőrtiszti Főiskola és a Corvinus Egyetem közigazgatás-tudományi kara. Ez utóbbinak a hallgatói ugyancsak kincsesbányán ücsörögnek a XI. kerületi Ménesi úton, márpedig az exkluzív területek még a tetszhalott állapotban lévő ingatlanpiacon is elkelnek. Az együttesen akár 60 milliárd forintot is felemésztő látványos beruházások cechjét a kivérzett államháztartás két forrásból állhatja: uniós pénzekből, illetve a fejlesztésekkel párhuzamosan megüresedő épületek értékesítéséből. A tervezett beruházások többségét kormánybiztosként a Fidesz-elnökséget és a Wallis-csoport ingatlanos cégeit is megjárt Fürjes Balázs irányítja.

Modern otthonok a fővárosban és a Balatonnál – exkluzív lakóparkok különböző életstílusokhoz
Iroda

Szolgáltatott irodák: rugalmas és költséghatékony megoldás a modern vállalkozások számára

Bérelhető irodák Budapest XIII. kerületében – Metropol Office a Tüzér utcában

Szolgáltatott irodák: miért választják egyre többen a rugalmas irodabérlést?

Eladó ipari ingatlan sokoldalú hasznosítási lehetőségekkel Győr Nádorvárosban
Raktár

Új magyar raktár a világ legnagyobb logisztikai vállalatánál: megkezdte működését a DSV környezetbarát szigetszentmiklósi raktára

Eladó ipari ingatlan sokoldalú hasznosítási lehetőségekkel Győr Nádorvárosban

Kiadó raktárak könnyedén – így találhatsz gyorsan megfelelő raktárt!

Egyedülálló lehetőség: bérelhető majd megvásárolható területek az APCT Condo logisztikai központban
Otthon

Alku nélkül nincs üzlet: ennyivel olcsóbban kelnek el a magyar ingatlanok

OtthonTérkép applikáció – Ne maradj le a lakásárak csökkenéséről!

Pénzeső az Otthon Start körül: így zsebelhetsz be akár több százezer forintot pluszban, ha ügyesen kombinálod a hiteleket!

Itt a mesterterv a Mini-Dubaj helyett születő új álomvárosról Rákosrendezőn!
Dizájn

Ezzel soha ne pucold a mosógépet, mert tönkreteszi – Kevesen tudják, hogy milyen nagy kárt okozhat

Ezt sokan elmulasztják a házukkal kapcsolatban, pedig több százezres büntetés járhat érte: figyelmeztet a NAV

Felújította a brit házaspár a konyháját: döbbenetes, mire bukkantak a padló alatt

A legdurvábban odaégett zsírt is félperc alatt lehozta: elvetemült ez az új takarítós trend
Pénz

Stratégiai együttműködést kötött a Gránit Alapkezelő és a Mathias Corvinus Collegium
A Gránit Alapkezelő és a Mathias Corvinus Collegium (MCC) által 2025. szeptember 18-án aláírt stratégiai együttműködés célja, hogy a Gránit
Adó és jog

Csatlakozz a Maschinenring Magyarország csapatához Kecskeméten!

Szendvicskészítő állás a Nimbus Pékségnél Szomoron – csatlakozz egy nagyszerű csapathoz!

Szabász munkatársat keres a szolnoki H.I.D. Textil Kft.

Dajkát keres a Brumi Óvoda – Csatlakozz szeretetteljes közösségünkhöz!
Retail

Válaszolt a teljes kivonulással kapcsolatos kérdésre a Spar
Kisújszálláson augusztus 24-én végleg bezárja üzletét.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó
