Tízezreket bukhatunk, ha rosszul választunk számlát
Akár hatvanszorosát is kifizetheti az ügyfél számladíjra, ha a legolcsóbb megoldás helyett véletlenül a legdrágábbat választja. Még bankon belül is nagyok a különbségek – írja az azenpenzem.hu.
A legolcsóbb és a legdrágább számla közötti különbség fél év alatt ötvenszeresről majdnem hatvanszorosra emelkedett. – írja az azenpenzem.hu pénzügyi tanácsadó. Ugyanazokat a számlahasználati szokásokat figyelembe véve ugyanis akár 55 ezer forint fölösleges kiadásba is verhetjük magunkat, ha nem választjuk meg jól a folyószámlánkat. Az azenpenzem.hu kalkulátora a számlavezetési díjak mellett figyelembe veszi a különböző néven felszámított költségeket is. A jogcímek a legkülönfélébbek: a Kinizsi Bank például havonta 260 forintot kér „zárlati” díjként. A pénzügyi tanácsadó egyébként beleszámolja a költségekbe a bankkártya-költséget is, hiszen az is folyószámlához kapcsolódik: a Citibank egy bizonyos számlatípusa esetén például még visszatérítést is ad kártyás vásárláskor.
Az elmúlt fél évben sok esetben változtak a kondíciók: az FHB alapszámlájának vezetési díját például 50 százalékkal emelte, de ez csak az új ügyfelekre igaz – a régebbi ügyfeleknél csak öt százalékos a díjváltozás. Az OTP az alapszámlánál a pénztári készpénzbefizetést is sarcolja, ami a lakosságnál egyáltalán nem szokás. Ennek díja a mostani 59 forint helyett rövidesen az összeg 0,45 százaléka lesz, de minimum 447 forint – felső korlát nélkül. Noha egyes OTP-számlák költsége ezen kívül is brutálisnak tűnik, a legnagyobb lakossági bank a csoporton belüli szolgáltatásoknál elég sok kedvezményt kínál. (A frissített, számlahasználati szokásokhoz igazodó kalkulátor segítségével az azenpenzem.hu honlapján kiszámolható, hogy melyik folyószámlacsomag a leginkább testhez álló.)

Új otthonok Zugló nyugodt utcáiban: modern lakások és CSOK Plusz lehetőség egy helyen
Iroda

AZ INTERNATIONAL WORKPLACE GROUP 2025-BEN VILÁGSZERTE 1132 ÚJ HELYSZÍNNEL BŐVÍTETTE HÁLÓZATÁT

Miért fordul egyre több cég a szolgáltatott irodák felé? Új szemlélet formálja az irodapiacot

Rugalmas irodák: miért váltak a modern vállalkozások új alapmegoldásává?

Már papír is van róla, hogy ez Magyarország szinte legzöldebb irodaháza
Raktár

Harc az idővel a vásárlókért: 24 órás házhoz szállítással emel tétet a MediaMarkt

Kínzó munkaerőhiány: érvénytelen jogosítvánnyal buknak le a fuvarozók

Bejelentették az áremeléseket: drágulnak a gyógyszerek, majd az élelmiszerek következnek

Most érdemes állást keresni, rengeteg cég tervez létszámítbővítést
Otthon

Felpörögtek az események: újabb 300 lakás épül Angyalföldön

Már csak egyetlen nyitott kérdés maradt az Otthon Start első hulláma után

Jó lesz figyelni: most robban a lakásbiztosítási kampány
Budapest közelében keresel családi házat? Tökölön bővíthető otthon vár hatalmas telekkel és extra lehetőségekkel
Dizájn

55 forintos házi csodaszer vízkő ellen – Videón mutatjuk, hogy működik

Varázsvilágot alkottak néhány négyzetméteren – Előtte-utána képeken a lepukkant erkélyek

Egy fazékfedővel takarítja patyolatra a kanapét: zseniális trükk otthonra

Ingyen támogatás jár, ha ez igaz rád: több ezer háztartást érinthet
Pénz

Albérlet vagy saját ingatlan? Ezt jó tudni, ha lakást keres
Egyre több lakáskereső – köztük sok egyedülálló fiatal – dönt úgy, hogy albérlet helyett saját ingatlant vásárol. Ebben nagy szerepe
Adó és jog

Fordulat az ingatlanpiacon: gyenge január után beindult a roham, tavaszra felpöröghet a kereslet

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

Stabil rajt 2026-ban: 7600 felett indult az év a lakáspiacon, erős maradt a hitelkereslet

Az olcsóbb házak vitték a prímet: nagyot lehetett alkudni a családi házak piacán
Retail

Beszállt a Vapiano étteremláncba a Libri alapítója és egykori cégvezetője
Megtörtént a tulajdonosváltás.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





