Tíz létesítmény épülne a Puskás Stadion köré
Több mint tíz létesítményből álló, Európában is különlegesnek számító sport- és szabadidőpark létrehozásáról döntött a kormány.
A jelenlegi Puskás Ferenc Stadion körül felépülő létesítményeket az élsportolók mellett a szabadidős sportolók és a gyerekek is használhatják majd. Az építtető Nemzeti Sportközpontok csütörtöki tájékoztatása szerint a kormánydöntés értelmében magyar építészekkel terveztetik meg az épületeket, köztük a 65 ezer fős új nemzeti labdarúgó-stadiont is.
A jelenlegi Puskás Ferenc Stadion körüli területen több mint tíz új létesítmény – és a hozzájuk kapcsolódó parkolóház – épül fel. Ezek közé tartozik az új nemzeti labdarúgó-stadion, egy úszó- és vízilabda-komplexum, egy multifunkcionális sportcsarnok, egy edzőcsarnok a labdajátékok számára, valamint egy tornacsarnok, továbbá megújul a Gerevich Aladár Nemzeti Sportcsarnok és a Millenáris Velodrom is. A létesítményeket nem csak az élsportolók használhatják majd.
“Legalább 30 éves adósságát törleszti az ország ezzel a beruházással, ekkora a lemaradásunk a sportlétesítmény-fejlesztéseknél” – mondta Vígh László kormánybiztos, aki hozzátette, hogy a beruházás több ütemben valósul meg.
A tervezésre és az új sportpark kialakításának előkészítésére 2013-ban csaknem 1,4 milliárd forintot költ az állam, a munka néhány héten belül elkezdődhet. Az építkezések első üteme 2016-ban zárulhat, a korábbi terveknek megfelelően ekkor adhatják át az új nemzeti labdarúgó-stadiont. A beruházás második üteme 2020-ra készülhet el.

Új építésű lakóparkok, amelyek új szintre emelik az otthon fogalmát – Balatontól a belvárosig
Iroda

Rugalmas iroda, azonnali indulás: ezért fordul egyre több cég a szolgáltatott irodák felé

Már nem az ár dönt: így alakítja át az irodapiacot a rugalmasság, a wellbeing és a fenntarthatóság

Amikor az iroda már nem teher, hanem versenyelőny: így változtatják meg a cégek a játékszabályokat

AZ INTERNATIONAL WORKPLACE GROUP 2025-BEN VILÁGSZERTE 1132 ÚJ HELYSZÍNNEL BŐVÍTETTE HÁLÓZATÁT
Raktár

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

A magyar beruházó döbbenetes tempóban pörgeti az ingatlanfejlesztéseket

A drága ajándékokat már novemberben megvettük, karácsony előttre ez maradt
Otthon

Jó áron keresel lakást? Így értesülhetsz elsőként minden árváltozásról!

Sokan teljesen félreértik az Otthon Start hitelt – ez a részlet most mindenkit meglephet

Újjászületett Budapest ikonja: megnyílt a Citadella – ilyen még soha nem volt a Gellért-hegy tetején

Beindult a nyaralópiac: gyönyörű balatoni házakat mutatunk, amelyekre most sokan azonnal lecsapnának
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Rugalmas irodák: miért váltak a modern vállalkozások új alapmegoldásává?

Irodapiaci fordulat 2026-ban: a hibrid munka, az MI és a zöld minősítések együtt formálják az irodák jövőjét

Fordulat az ingatlanpiacon: gyenge január után beindult a roham, tavaszra felpöröghet a kereslet

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt
Retail

Beszállt a Vapiano étteremláncba a Libri alapítója és egykori cégvezetője
Megtörtént a tulajdonosváltás.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





