Termálfürdő és tanuszoda épül a Zala megyei Gelsén
Az Ast-Hungária
Kft. építheti meg nettó 834 millió forintos beruházással a Zala
megyei Gelse községben a termálfürdőt és tanuszodát – tartalmazza a
Közbeszerzési Értesítő.
A nyertest követő legkedvezőbb, egyben a legalacsonyabb 751
millió forintos ajánlatot a Kalotherm Rt. tette, míg a harmadik
pályázó a zalegerszegi ZÁÉV Rt. volt.
A Gelseszigettel, Kilimánnal és Pölöskefővel közösen tervezett
fejlesztést arra a termálvíz-kútra alapozzák, amelyet a Zala Megyei
Önkormányzati Közgyűlés adott a négy községnek, ám a termálközpont a
gelsei önkormányzat tulajdonában lévő 2,5 hektáros területen épül
fel.
A projekt első részeként korábban már befejeződött a 42,5 fokos
nátrium-hidrogén-karbonátos jellegű, magas fluorid-tartalmú
termálvíz-kútjának kialakítása, megépült az egy kilométer hosszú
vezeték a kúttól a fürdőig.
A tervek szerint Gelsén egy 25-ször 13,5 méteres sportmedence
és egy 50 négyzetméteres gyermekmedence épül kiszolgáló egységekkel
és családias pihenőparkkal. Ezenkívül két szauna, élmény- és
masszázselemeket tartalmazó kismedencék várják a felfrissülni
vágyókat. Három csúszdát is építenek, amelyek közül az emeletről
indulva egy a beltéri, kettő a kültéri medencéhez kapcsolódik.
A fürdő engedélyezési, és kiviteli tervei már elkészültek. A
beruházásba eddig mintegy 70 millió forintot fektetett az
önkormányzat.
A költségekhez hozzájárult a Zala Megyei Területfejlesztési
Tanács, a PHARE program és a Gazdasági Minisztérium.

Négy lakópark, négy életstílus – így találd meg a tökéletes otthont Budapesten
Iroda

Fenntarthatóság, jóllét, rugalmasság: ezek a feltételek diktálnak az irodabérlésnél

Rugalmasság, felújítási hullám és minőségi elvárások formálják az irodapiacot

Rugalmas, költséghatékony és fenntartható irodamodell modern vállalkozásoknak

5+1 ok, amiért a szolgáltatott iroda a legjobb választás vállalkozásod számára
Raktár

Túlkínálat, óvatos optimizmus és kettős üzemmód – ilyen most az ipari-, logisztikai ingatlanpiac

Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt elkészül a fejlesztés, nő az érdeklődés

Közel az átadáshoz az Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt költözhetnek a bérlők

Újra lendületben az ipari ingatlanpiac – látványos bővülést hozott a harmadik negyedév
Otthon

Luxusélet a Budai Vár szomszédságában – prémium, panorámás otthon az Attila úton

Elfogyott a lakás Magyarországon – most jön a nagy állami beavatkozás

„Fázva élnek saját otthonaikban” – sokkoló tény derült ki az európai lakáshelyzetről

Közvetlenül a Balaton hullámai mellett – mediterrán luxusvilla új tulajdonosát keresi
Dizájn

Csak így tüntetheted el a penészt teljesen – Két filléres összetevő kell a szakértő szerint

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad
Pénz

Példátlan ítélet született a bíróságon, 40 millió forintot kell fizetnie a banknak egy devizahitelesnek
A felvett összeg háromszorosát fizette vissza egy gyulai család.
Adó és jog

Lakatos szakembert keres az Eurogart Kft. – megbízható, hosszú távú állás Óbudán

Csatlakozz az Alkotás Szolgáltató Kft. csapatához műszaki előkészítőként!

Statikus tervező mérnököt keres a KreaBIM Kft. – alkotói szemléletű, változatos projektek Dunakeszin

Víz-, gáz-, fűtésszerelő munkatársat keres az Eurogart Kft. Budapesten
Retail

A 4iG megvásárolta a magyar kézifegyver-fejlesztés meghatározó vállalatának többségi tulajdonrészét
A vállalat 2017 óta fejleszti saját tervezésű kézifegyver-családját.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





