Teraszos-medencés római villát tártak fel a III. kerületben
A huszadik század eleje óta ismert gazdag római kori villagazdasághoz tartozhattak azok a falak és ókori emlékek, amelyek egy magán pinceépület bővítése során kerültek elő Budapesten a III. kerületben, a Csúcshegy oldalában.
Mint a Budapesti Történeti Múzeum honlapján olvasható, a Havas Zoltán ásatásvezető régész irányításával végzett feltárások során a korábbi pince által nem érintett, összesen 85 négyzetméteres felületen egy hosszú fal, valószínűleg egy kőkerítés került elő egy 1,8 méter széles bejárattal. A fal egyik oldalán megfigyelhető volt a lapos kövekkel fedett római kor járószint is.
Magának a falnak csupán a legalsó, illetve helyenként az alsó két kősora maradt fenn, azonban északkelet-délnyugati iránya teljesen megegyezik az innen 180 méterre, 1933-ban feltárt csúcshegyi villa főépületének falaiéval.
A falak mellett kelta kori (Kr.u. I. századi) és kora római kerámiatöredékek is előkerültek jelentősebb mennyiségű II-IV. századi római lelettel együtt. A fémkeresős átvizsgálás során több római érmet sikerült találni.
A gyönyörű kilátással rendelkező csúcshegyi villa a Kr.u. III. század elején épült egy mesterséges teraszra, vízellátását a közeli forrásból csatornán át biztosították. A körülbelül 400 négyzetméteres, téglalap alakú, tornácos, hideg és meleg vizű fürdőmedencével ellátott épület a szokásos lakó-, étkező-, fogadó- és bejárati helyiségekből állt. Az ebédlője mennyezetét és néhány lakószobát falfestéssel és stukkóval díszítették. Régészeti leletei alapján megállapították, hogy még a hun korszakban, az V. században is használták.

Új építésű lakások Otthon Starttal? Budapesten és a Balatonnál is megtalálhatod álmaid otthonát!
Iroda

Elkezdődött a magyar kkv-k ESG-forradalma – fenntarthatóság az irodapiacon is

Irodabérlés újragondolva: mit nyújt egy szolgáltatott iroda?

Szolgáltatott irodák: rugalmas és költséghatékony megoldás a modern vállalkozások számára

Bérelhető irodák Budapest XIII. kerületében – Metropol Office a Tüzér utcában
Raktár

Új magyar raktár a világ legnagyobb logisztikai vállalatánál: megkezdte működését a DSV környezetbarát szigetszentmiklósi raktára

Eladó ipari ingatlan sokoldalú hasznosítási lehetőségekkel Győr Nádorvárosban

Kiadó raktárak könnyedén – így találhatsz gyorsan megfelelő raktárt!

Egyedülálló lehetőség: bérelhető majd megvásárolható területek az APCT Condo logisztikai központban
Otthon

Sokkoló döntés készül Pest vármegyében: már Abonyban is fizethetnek a beköltözők!

Töretlen Lendületben a Lakáspiac: 2022 Óta Nem Látott Forgalom Volt Szeptemberben

Ingyen tankolás, százezres jóváírások, elengedett díjak: így versenyeznek a bankok az Otthon Start ügyfelekért!

Hihetetlen árcsökkenés: Újabb nagyszerű ingatlanokat mutatunk!
Dizájn

Ezzel soha ne pucold a mosógépet, mert tönkreteszi – Kevesen tudják, hogy milyen nagy kárt okozhat

Ezt sokan elmulasztják a házukkal kapcsolatban, pedig több százezres büntetés járhat érte: figyelmeztet a NAV

Felújította a brit házaspár a konyháját: döbbenetes, mire bukkantak a padló alatt

A legdurvábban odaégett zsírt is félperc alatt lehozta: elvetemült ez az új takarítós trend
Pénz

Stratégiai együttműködést kötött a Gránit Alapkezelő és a Mathias Corvinus Collegium
A Gránit Alapkezelő és a Mathias Corvinus Collegium (MCC) által 2025. szeptember 18-án aláírt stratégiai együttműködés célja, hogy a Gránit
Adó és jog

Pénzügyi munkatársat keres a Libri-Bookline Zrt. – csatlakozz Magyarország vezető könyvkereskedelmi hálózatához!

Vendégszerető recepcióst keres a veszprémi Oliva Hotel & Étterem

Csontozói álláslehetőség Németországban – stabil munka, kiemelkedő fizetés

Csatlakozz a Maschinenring Magyarország csapatához Kecskeméten!
Retail

Nagy bejelentést tett a Shein, ebben az európai országban nyitnak üzletet
Az ázsiai fast fashion óriás további öt bolt megnyitását is tervezi.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó
