Tatai Ipari Parkban közel egymilliárd forintos beruházás lesz

A Tatai Ipari Parkban közel egymilliárd forintos költséggel vadhúsfeldolgozó üzemet és hűtőházat épít a Fiwi-Hűt Kft., a beruházás lehetővé teszi, hogy a jelenlegi harmincfős létszámot duplájára bővítsék – mondta el a német tulajdonú vállalkozás ügyvezetője az MTI-nek.

Gyenes Sándor tájékoztatása szerint az 1994 óta Tatán működő társaság korábbi telephelyéről augusztus végén költözik át az új, zöldmezős beruházásban épült, 1600 négyzetméteres csarnokba. A cég fő tevékenysége a lőtt nagyvadak, így gímszarvas, dámszarvas, vaddisznó, őz és muflon felvásárlása és teljes körű feldolgozása. Országos vadbegyűjtő hálózatot alakítottak ki, 150 helyen nulla Celsius fokos hűtőtelepet működtetnek, innen speciális kamionok szállítják a vadhúst Tatára. Mivel a vadon élő állatokat nem vágják, a vadtestek kizsigerelve, előhűtve kerülnek az üzembe, ahol állatorvosi, egészségügyi vizsgálat előzi meg a további feldolgozást – ismertette Gyenes Sándor.


   
A feldolgozás után a termékek egy részét előhűtötten értékesítik, illetve mínusz 40 fokos gyorsfagyasztás után mínusz 20 fokon tárolják. Az ügyvezető hozzátette, a Fiwi-Hűt Kft. tavaly 2100 tonna vadhúst vásárolt fel. Elsősorban uniós tagállamokba exportáltak, de Moszkvába is jelentős mennyiséget értékesítettek. Az értékesítés nettó árbevétele 2012-ben meghaladta az 1,6 milliárd forintot.