Tarlós: Az útdíj nem a főváros álláspontja
Az útdíjat is tartalmazó fővárosi javaslatcsomagot öten írták alá: Tarlós István és két helyettese, Bagdy Gábor és György István, valamint Németh Zoltán fővárosi frakcióvezető és Rogán Antal. Miután az Index kirobbantotta a botrányt, az útdíjas javaslatot már senki sem akarja vállalni. A gazdasági minisztériumnak viszont a csomagból pont ez az elem tetszik.
A budapesti matricás úthasználati díj bevezetéséről szóló javaslat nem tükrözi a főváros álláspontját, az egy kerületi polgármester javaslata, nyilatkozta Tarlós István főpolgármester. Mivel a javaslatcsomag aláírói között egy kerületi polgármester van, a főpolgármester nem kimondva, de Rogán Antalra gondolhatott az Index lap szerint. Még szinte meg sem jelent a feltételezés, Rogán Antal azonnal közleményt adott ki, amely szerint az általános útdíj bevezetésére nem ő tett javaslatot. A közlemény szerint a nyolcpontos javaslatcsomag minden elemét a Budapesti Közlekedési Központ dolgozta ki és foglalta írásba. A BKK ugyanakkor közleményében kijelentette, hogy nem tartja bevezetésre alkalmasnak az elkészült útdíj-koncepciót, a hírekkel ellentétben a feladatuk pusztán egy felvetett javaslat, ötlet elemzése volt. Ezt elvégezték és már január elején bemutatták: jelentős a kockázata és igazságtalan. Rogán közleményében azt írja, hogy támogatja, ha Tarlós István visszavonja az útdíjról szóló javaslatot, mert helyette egy differenciált dugódíj bevezetése sokkal racionálisabb és igazságosabb megoldás lenne. (A dugódíj bevezetését 2013-ban tervezi a főváros, ha a kormány támogatja az ellenőrző kamerarendszer kiépítését, de ha a támogatás késik, 2014 lehet a céldátum.)

Okosotthonok és vízparti életérzés Újbudán – Kétnapos nyílt nappal vár a Metrodom River
Iroda

Vége lehet a több évre szóló irodabérletek egyeduralmának? Egyre több cég választ más megoldást

Rekordot döntöttek a külföldi vevők Spanyolországban, a magyaroknak most az erős forint is segít

Ilyen lesz a jövő munkahelye: már nemcsak az elhelyezkedés, hanem a rugalmasság és a dolgozói jóllét is számít

Hónapokig tartó irodakialakítás helyett kész megoldás: erre váltanak a cégek
Raktár

Lassult a kereslet, de nem állt le az ipari ingatlanpiac

Kiadó raktárt keresel? Így találhatsz néhány kattintással több ajánlatot egyszerre

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban
Otthon

Milliókkal csökkent négy eladó ingatlan ára – Debrecentől Kecskemétig találhatunk most kedvezőbb ajánlatokat

Bírósági ítélet nélkül is utcára kerülhetnek magyar bérlők – 30 településen bukott ki a súlyos jogsértés

Komoly változásokat sürgetnek a magyar ingatlanpiacon: 10 pontos javaslatcsomagot kapott a kormány

Megugrott a forgalom az Otthon Start kivezetése előtt – Lakóingatlan-adásvételi tranzakciószám-becslés és jelzáloghitel-előrejelzés a Duna House-tól
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

5+1 ok, amiért a cégvezetők a szolgáltatott iroda mellett teszik le a voksukat

Így alakul át az irodapiac: a rugalmasság, a technológia és a fenntarthatóság kerül előtérbe

Egyre kevesebben akarnak évekre irodát bérelni – ez lehet az új vállalati modell

A jövő irodája már egészen másról szól: rugalmasság, wellbeing és fenntarthatóság kerül a középpontba
Retail

Vezércsere a Pennynél, Németországból igazolt új vezérigazgatót az áruházlánc
Október 1-től Philipp Stiehler tölti be a posztot.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





