Tarlós: 2014 tavaszára lesz kész a 4-es metró
Műszakilag 2014 tavaszára befejezhető a 4-es metró építése, ezért Budapest vezetése rendkívüli lépéseket tett az elmúlt hetekben – nyilatkozta Tarlós István főpolgármester a Magyar Nemzetnek.
Műszakilag 2014 tavaszára befejezhető a 4-es metró építése, ezért Budapest vezetése rendkívüli lépéseket tett az elmúlt hetekben – nyilatkozta Tarlós István főpolgármester a Magyar Nemzetnek. A lap hétfői számában megjelent interjúban a főpolgármester kifejtette: az előző ciklusban kötött botrányos szerződések miatt mára csaknem 400 milliárd forintra duzzadt beruházást új vezetők fejezhetik be a BKV-hoz tartozó DBR Metró Projekt Igazgatóság élén. A főváros lépését nemcsak a kényszer, hanem a parlamentben elfogadott új metrótörvény is indokolja. A szervezetet ezután nem a közlekedési társaság vezérigazgatója, hanem Radnay Tibor irányítja, aki eddig a Metróber Kft. műszaki igazgatójaként dolgozott. Helyettese pedig szakjogász lesz – mondta a lapnak a főpolgármester. Szerinte a legnagyobb probléma, hogy a metróépítésben a világban szokásos egységes generálkivitelezői megbízás helyett 2005-ben és 2006-ben összesen 17 külön vállalkozói szerződést kötöttek. Ennek alapján jelenleg csaknem 105 milliárd forintot követelnek az érintett vállalkozások.
Elképesztőnek nevezte például a metrókocsik szállításához kapcsolódó Siemens-szerződést. Hiába rendezték ugyanis a francia Alstom-szerelvények ügyét, mert a csúszás miatt a Siemens nem kezdhetett hozzá az elektromos és biztonsági berendezések kialakításához. A korábbi MSZP-SZDSZ-es városvezetés hozzájárulásával a dokumentum alapján a németek most már több tízmilliárd forintot követelnek Budapesttől. “Szimpla hülyeségből ilyen szerződést nem lehet aláírni” – mondta a főpolgármester. Hozzátette: a főváros a hetekben ismét az ügyészséghez fordult, most már a beruházás befejezését, így a 181 milliárd forintos uniós támogatást is veszélyeztető kivitelezői szerződések miatt.

Modern Duna-parti otthonok, akár Otthon Starttal is az agglomeráció kedvenc városában
Iroda

5+1 érv amellett, hogy a szolgáltatott iroda a legjobb döntés vállalkozásod számára

Irodabérlés új szemlélettel: miért választják egyre többen a szolgáltatott irodákat?

Rugalmas irodák: a modern vállalkozások új alapértelmezett megoldása

Irodapiaci trendek 2025: generációk harca, hibrid munkavégzés és láthatatlan MI az irodákban
Raktár

Túlkínálat, óvatos optimizmus és kettős üzemmód – ilyen most az ipari-, logisztikai ingatlanpiac

Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt elkészül a fejlesztés, nő az érdeklődés

Közel az átadáshoz az Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt költözhetnek a bérlők

Újra lendületben az ipari ingatlanpiac – látványos bővülést hozott a harmadik negyedév
Otthon

„Ez már városrombolás” – Vitézy Dávid szerint az Otthon Start mögé bújva darálják le Budapestet
Karácsony a Balatonnál? Ezekben a házakban mi is szívesen töltenénk az ünnepeket, ráadásul Otthon Starttal is megvásárolhatók

Látványos szakaszába lépett a Flórián téri felújítás – teljes szélességben feltépték az északi hidat

Újbuda szembemegy a kormánnyal – jogi csata jöhet az óriásberuházások miatt
Dizájn

Csak így tüntetheted el a penészt teljesen – Két filléres összetevő kell a szakértő szerint

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad
Pénz

Példátlan ítélet született a bíróságon, 40 millió forintot kell fizetnie a banknak egy devizahitelesnek
A felvett összeg háromszorosát fizette vissza egy gyulai család.
Adó és jog

Megnyílt a pénzcsap a falvak előtt – 20 milliárd forint jut közterekre és középületekre

5+1 érv amellett, hogy a szolgáltatott iroda a legjobb döntés vállalkozásod számára

Rugalmas, költséghatékony és fenntartható irodamodell modern vállalkozásoknak

5+1 ok, amiért a szolgáltatott iroda a legjobb választás vállalkozásod számára
Retail

Újabb babaáruházlánccal erősített a Mészáros Csoport
Mészáros Lőrinc is megszólalt az üzletről.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





