Szlovákia beelőz az irodabérletekben
Pénzügyi évet zárt az Immofinanz.
Az IMMOFINANZ mintegy hét százalékponttal, közel 82 százalékra javította kész irodái foglaltsági szintjét a 2016. április 30-án zárt 2015/16-os pénzügyi év végére. A bérbe adott irodai alapterület az előzetes adatok szerint 388 000 négyzetméter volt, ami a teljes alapterület 29 százaléka. Ez magába foglalja a már elkészült 307 000 négyzetméter irodai beruházást, és a 81 000 négyzetméter fejlesztés alatt álló projektet. A kész irodákban az alapterület 40 százalékát új vagy kibővített szerződések, 60 százalékát pedig a meglévő bérlőkkel meghosszabbított szerződések keretében adták bérbe.

Az előzetes adatok szerint a 2015/16-os pénzügyi év során Szlovákiában történt a legnagyobb növekedés az irodabérletek terén. Itt a kiadható alapterület mintegy 51 százalékát fedik le új szerződések és szerződésbővítések. Magyarország a második helyen áll (48 százalék), majd Németország (36 százalék) és Románia következik (31 százalék). Az újonnan kötött bérleti szerződések 61 százaléka (volumen alapján számítva) legalább öt évre szól.
A legnagyobb új bérleti szerződéseket a düsseldorfi Medienhafen üzleti negyedben írták alá, ahol a trivago és az Uniper 26 000, illetve 28 000 négyzetméternyi irodateret vett bérbe új cégközpontja számára.

Zöld technológia, prémium panoráma, városi nyugalom – ezek most a legizgalmasabb új lakóparkok Budapesten és környékén
Iroda

Irodapiaci trendek 2026: hibrid munkavégzés, generációs törésvonalak és az észrevétlenül terjedő mesterséges intelligencia

Történelmi padlón az egyik legfontosabb budapesti ingatlanpiaci szegmens – mégis élénk maradt a kereslet

Új logika az irodabérlésben: miért tolódik a piac a szolgáltatott irodák felé?

Rugalmas irodák – hogyan váltak alapmegoldássá a modern vállalkozások számára?
Raktár

Túlkínálat, óvatos optimizmus és kettős üzemmód – ilyen most az ipari-, logisztikai ingatlanpiac

Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt elkészül a fejlesztés, nő az érdeklődés

Közel az átadáshoz az Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt költözhetnek a bérlők

Újra lendületben az ipari ingatlanpiac – látványos bővülést hozott a harmadik negyedév
Otthon

Tengerpart, alpesi kisváros vagy akár Hollywood – külföldi ingatlanok egy helyen, eurós áron az Ingatlantájolón

Tegnap indult, azonnal túlterhelődött a pályázati oldal, akkora roham van az állami energiatárolós támogatásra

Sokkjelentés érkezett: ezek az ingatlanok hamarosan eladhatatlanná válhatnak – a klímaváltozás már a lakásod árát fenyegeti

Másodpercek döntenek az ingatlanpiacon: ezért ad valódi előnyt az OtthonTérkép mobilapp
Dizájn

Két és fél millió forintos vissza nem térítendő támogatást kaphat sok háztartás: hétfőtől lehet pályázni rá

Ötször annyi szobanövény is elfér, ha így rendezed el őket: pofonegyszerű a design

6 olcsó trükk a lakás felfrissítéséhez: sokan félnek tőle, pedig páratlan lesz a végeredmény

Ezektől a hibáktól lesz hideg és élettelen az otthon – Mégis sokan elrontják
Pénz

Hosszú távra terveznek: tízéves partnerséget kötött a Semmelweis OSC és az Indotek Group
Jelentős, hosszú távú együttműködési megállapodást kötött egymással a Semmelweis OSC és az Indotek Group. A vállalatcsoport tízéves szponzorációs szerződés keretében
Adó és jog

Amikor az iroda nem teher, hanem stratégiai előny

Megnyílt a pénzcsap a falvak előtt – 20 milliárd forint jut közterekre és középületekre

Irodapiaci trendek 2025: generációk harca, hibrid munkavégzés és láthatatlan MI az irodákban

Túlkínálat, óvatos optimizmus és kettős üzemmód – ilyen most az ipari-, logisztikai ingatlanpiac
Retail

Ma még beszerezhető a pezsgő és a virsli – így alakul az üzletek nyitvatartása szilveszterkor és újévkor
Mutatjuk a részletes nyitvatartási rendet.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





