Szeged: új villamos új pályán
Nem túl gyakran történik meg Magyarországon, hogy az ember új építésű villamosvonalon új gyártású villamost láthat. Szegeden mert zajlanak a próbák-írja a Hampló.blog.hu
A nemsokára meginduló 2-es villamost füvesített vágányon, magasított peronon fog közlekedni. A jármű a lengyel PESA cég 120Nb típusú, “Swing Szeged” fantázianevű, 100%-osan alacsonypadlós járgánya – az ország második alacsonypadlós villamostípusa a budapesti Combino után. A város kilencet rendelt belőlük. A harmincméteres jármű multicsuklós, azaz korlátozottan elforduló futóműves, és közéjük befüggesztett részekből áll, ehhez képest egész jól fut ívben, egyenesben pedig a város eddigi Tatráira is köröket ver nyugodtságban. Szegeden az elmúlt években a villamosvonalak nagy részét igen komolyan átépítették/modernizálták. Nem csak a megállóperonokat, mint a Nagykörúton, de új pálya épült majd’ mindenhol, új al- és felépítménnyel, az áramellátás új alállomásokat kapott, a váltók pedig távirányításúak lettek, ellentétben a Budapesten a háború előtti idők óta megszokott segédvezetékes megoldással. A teljesen új alacsonypadlós járművek az erősen feljavított infrastruktúrán szépen kiegészítik a szintén újszerű állapotra hozott magaspadlós járműállományt, az elmúlt tíz év fejlődése ezzel teljesen világossá válik. A cikk folytatása itt olvasható.

Új otthonok Zugló nyugodt utcáiban: modern lakások és CSOK Plusz lehetőség egy helyen
Iroda

AZ INTERNATIONAL WORKPLACE GROUP 2025-BEN VILÁGSZERTE 1132 ÚJ HELYSZÍNNEL BŐVÍTETTE HÁLÓZATÁT

Miért fordul egyre több cég a szolgáltatott irodák felé? Új szemlélet formálja az irodapiacot

Rugalmas irodák: miért váltak a modern vállalkozások új alapmegoldásává?

Irodapiaci fordulat 2026-ban: a hibrid munka, az MI és a zöld minősítések együtt formálják az irodák jövőjét
Raktár

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

Túlkínálat, óvatos optimizmus és kettős üzemmód – ilyen most az ipari-, logisztikai ingatlanpiac

Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt elkészül a fejlesztés, nő az érdeklődés
Otthon

Pang a használt ingatlanok piaca, az újépítésű kínálatra várnak most a vevők

Duna House: lassuló áremelkedés és nagy regionális különbségek a nyaralópiacon

Elindult a Revital Park építése Újbudán – fenntartható városnegyed formálódik a Fehérvári út közelében

Vége a régi ingatlanos játéknak: aki most nem vált, az súlyos lemaradást és nagy bukást kockáztat
Dizájn

55 forintos házi csodaszer vízkő ellen – Videón mutatjuk, hogy működik

Varázsvilágot alkottak néhány négyzetméteren – Előtte-utána képeken a lepukkant erkélyek

Egy fazékfedővel takarítja patyolatra a kanapét: zseniális trükk otthonra

Ingyen támogatás jár, ha ez igaz rád: több ezer háztartást érinthet
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Nem az ár a fő szempont többé: így rajzolja át az irodabérlést a fenntarthatóság, a dolgozói jóllét és a rugalmasság

Fordulat az ingatlanpiacon: gyenge január után beindult a roham, tavaszra felpöröghet a kereslet

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

Stabil rajt 2026-ban: 7600 felett indult az év a lakáspiacon, erős maradt a hitelkereslet
Retail

Beszállt a Vapiano étteremláncba a Libri alapítója és egykori cégvezetője
Megtörtént a tulajdonosváltás.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





