Százmilliós raktárbázis épül Tatabányán
Százmillió forintos beruházással raktárbázist épít a Tatabányai Ipari Parkban a nemzetközi fuvarozással foglalkozó Ho-Máhr Trans Kft. – mondta el az MTI-nek a terület adás-vételi szerződésének aláírása után a társaság szakmai vezetője.
Honosiné Máhr Ágnes elmondta, hogy a cég hat hektárt vásárolt meg az ipari parkban, ahol a tervek szerint két éven belül közel kétezer raklapnyi áru tárolására alkalmas csarnokot építenek.
A Ho-Máhr Trans Kft. 1994 óta foglalkozik fuvarozással, szerződéses alvállalkozóikkal együtt huszonnyolc autóval dolgoznak. A társaságnak harminc főállású alkalmazottja van.
A raktárbázis elkészülése után várhatóan húsz fővel bővül a létszám. Az új telephellyel a cég bértárolást végezhet jelenlegi partnereinek és bővítheti fuvarozói tevékenységét. Kiemelt partnerük a holland Oldenburger Transport, a FRITON csoport tagja.

Revital Park – Egy zöld városnegyed születése Újbudán!
Iroda

Szolgáltatott iroda – modern megoldás a rugalmas irodabérlésre

Nagyobb raktárt bérelne a belváros közelében? Itt irodákat is talál!

Szolgáltatott irodák – rugalmas és költséghatékony megoldás a mai energiaárak mellett

Kiadó magasraktárak és irodák Budapesten, a XI. kerületben – Kiváló megközelíthetőség, modern környezet, rugalmas feltételek
Raktár

Egyedülálló lehetőség: bérelhető majd megvásárolható területek az APCT Condo logisztikai központban

Nagyobb raktárt bérelne a belváros közelében? Itt irodákat is talál!

Kiadó magasraktárak és irodák Budapesten, a XI. kerületben – Kiváló megközelíthetőség, modern környezet, rugalmas feltételek

Kiadó iroda és raktár a XVIII. kerületben – prémium minőség, rugalmas bérleti lehetőségek
Otthon

Sikeres ingatlaneladás titkai – Így készíts ütős ingatlanhirdetést az Ingatlantájolón

Újjászületés a tragédia után – hidak, parkok és új élet a Torna-patak partján Ajkán!

Tízmilliós meglepetés az Otthon Startban: ennyibe kerül ma felépíteni egy új házat – kész horror, ami vár a családokra!

Sokkoló fordulat a Flórián téren: a déli híd állapota rémálom, hónapokkal csúszik a felújítás!
Dizájn

Kisebb a házuk, mint egy átlagos hálószoba, mégis tökéletesen elférnek – Videón mutatják be a miniotthont

Véletlenül hozzáért egy seprűvel a kutyájához: senki sem számított arra, ami ezután történt

Így tisztítsd az air fryert dörzsölés nélkül: pár perc alatt makulátlan lesz

Extra tárolóhelyet adnak a legapróbb fürdőben is – 5 csodás polcötletet mutatunk
Pénz

Meghozta a döntését a Kúria a devizahitelesek ügyében
Jogegységi határozat született az EU-s ítélet nyomán a tisztességtelen tájékoztatással kapcsolatban.
Adó és jog

Egy óvatlan poszt is elég lehet a kirúgáshoz – munkajogi kockázatok 2025-ben

Miért hagyják ott a fiatal magyarok a munkahelyüket? – A Z generáció új elvárásai a munkaerőpiacon

Kínos kérdések, rejtett stresszfaktorok – így készülj fel jól az állásinterjúra

Jön az újabb AI-robbanás: mindössze 7 hónapunk maradt a felkészülésre?
Retail

Válaszolt a teljes kivonulással kapcsolatos kérdésre a Spar
Kisújszálláson augusztus 24-én végleg bezárja üzletét.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó
