Százak építik az új központokat
Épül a koncert- és konferenciaközpont, valamint a “tudáspalota”. Munkatársaink bejárták a beruházásokat, fotóriportban számolunk be a látottakról.
Tudásközpont
Kívülről szinte alig látszik, hogy milyen feszített munka folyik a Tudásközpont épületében – a külső felületekkel ugyanis gyakorlatilag készen vannak. De belül sem állnak rosszul: tegnap láthattuk, hogy a nyílászárók már a helyükön vannak, folyik a burkolás, a villanyszerelési munka. Egyelőre még látszanak a felületfűtés csövei, de már ezek sem sokáig.
Ami általánosságban elmondható, hogy a Tudásközpont egy letisztult, világos, nagy terekkel szabdalt épület lesz. Különlegesség a Kaptár nevű egysége, amelynek tetején már a faburkolat is készül, ahol akár a gyerekkönyvtár „ügyfelei” is játszhatnak majd. Egyszerre, munkafázistól függően több százan dolgoznak az épületen. A tervek szerint június végén indul az átadás-átvétel folyamata.
Koncert- és konferenciaközpont
A tervek szerint decemberben már rendezvényt tarthatnak a pécsi koncert- és konferenciaközpontban. A készültség ottjártunkkor meghaladta a negyven százalékot. Az épület szerkezetkész, most így egyszerre számos szakma képviselői dolgozhatnak, a burkolóktól a villamosipari szakembereken át a vízszerelőkig. A koncertközpont rendkívül bonyolult épület, maga a hangversenyterem pedig ház a házban – mégsem szakadhat el az egésztől.
Kívülről senki nem gondolná, hogy még a föld alatt nyolc méterrel is dolgoznak Kívülről senki nem gondolná, hogy még a föld alatt nyolc méterrel is dolgoznak.
Az épületben alig van merőleges, egyenes vagy vízszintes fal, ez is különlegesség. Egyszerre 250–300 fő dolgozik, de még ugyanennyien végeznek előkészítő munkákat. Az épület teljes színpadtechnikát, sőt saját tűzoltórendszert is kap. Kívülről nem is látszik, hogy a 999 fős nagyterem milyen monumentális.

Új építésű, családbarát lakások Zugló zöldövezetében, még idén költözhetsz!
Iroda

Szolgáltatott iroda – modern megoldás a rugalmas irodabérlésre

Nagyobb raktárt bérelne a belváros közelében? Itt irodákat is talál!

Szolgáltatott irodák – rugalmas és költséghatékony megoldás a mai energiaárak mellett

Kiadó magasraktárak és irodák Budapesten, a XI. kerületben – Kiváló megközelíthetőség, modern környezet, rugalmas feltételek
Raktár

Egyedülálló lehetőség: bérelhető majd megvásárolható területek az APCT Condo logisztikai központban

Nagyobb raktárt bérelne a belváros közelében? Itt irodákat is talál!

Kiadó magasraktárak és irodák Budapesten, a XI. kerületben – Kiváló megközelíthetőség, modern környezet, rugalmas feltételek

Kiadó iroda és raktár a XVIII. kerületben – prémium minőség, rugalmas bérleti lehetőségek
Otthon

Revital Park – Egy zöld városnegyed születése Újbudán!

Sokkoló fordulat a Flórián téren: a déli híd állapota rémálom, hónapokkal csúszik a felújítás!

Eljön az MI-ingatlanszuperügynökök kora – és teljesen felforgatják az ingatlanpiacot

Csak azt hiszed, hogy 10% elég! – Az Otthon Start legnagyobb csapdája, amibe bárki belesétálhat!
Dizájn

Kisebb a házuk, mint egy átlagos hálószoba, mégis tökéletesen elférnek – Videón mutatják be a miniotthont

Véletlenül hozzáért egy seprűvel a kutyájához: senki sem számított arra, ami ezután történt

Így tisztítsd az air fryert dörzsölés nélkül: pár perc alatt makulátlan lesz

Extra tárolóhelyet adnak a legapróbb fürdőben is – 5 csodás polcötletet mutatunk
Pénz

Meghozta a döntését a Kúria a devizahitelesek ügyében
Jogegységi határozat született az EU-s ítélet nyomán a tisztességtelen tájékoztatással kapcsolatban.
Adó és jog

Egy óvatlan poszt is elég lehet a kirúgáshoz – munkajogi kockázatok 2025-ben

Miért hagyják ott a fiatal magyarok a munkahelyüket? – A Z generáció új elvárásai a munkaerőpiacon

Kínos kérdések, rejtett stresszfaktorok – így készülj fel jól az állásinterjúra

Jön az újabb AI-robbanás: mindössze 7 hónapunk maradt a felkészülésre?
Retail

Válaszolt a teljes kivonulással kapcsolatos kérdésre a Spar
Kisújszálláson augusztus 24-én végleg bezárja üzletét.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó
