Szaporodnak a kalandparkok
Rohamosan bővül a magyarországi kalandparkok kínálata, a rendelkezésre álló uniós források mellett a fejlesztés 5-8 év alatt várható megtérülése ösztönzi a beruházások elindítását – írja a pénteki Napi Gazdaság.
A nyugati mintára épült élmény- és kalandparkok az elmúlt tíz esztendőben kezdtek elterjedni Magyarországon, és úgy tűnik, a fejlesztési kedv nem gyengül. Mára több mint harminc hasonló létesítmény működik az országban, és többnek a fejlesztése van folyamatban vagy kezdődik el rövidesen. Létrejöttüket az EU is támogatja, így érthető, ha számos turisztikai szolgáltatást kínáló cég akár önállóan, akár a helyi önkormányzattal vagy egyéb helyi vállalkozásokkal karöltve vág bele hasonló beruházásba – írja a Napi Gazdaság .
A lap által megkérdezett szakemberek szerint a helytől, a kiépített szolgáltatásoktól függően 5-8 év alatt megtérülhet a befektetett tőke, ám a beruházások szaporodásával a parkok egy idő után elveszthetik kezdeti vonzerejüket, aminek következtében átgondoltabban kell ezen fejlesztéseket is kezelni. A most folyó fejlesztési helyszínek sorába tartozik Sárvár, ahol a gyógy- és wellnessfürdő szomszédságában épül egy élmény- és kalandpark, melyet a tervek szerint a nyáron adnak át. A háromhektáros területen megvalósuló beruházás költsége megközelíti a 100 millió forintot, amelyből 66 millió forint az önerő, a többi pályázattal nyert, vissza nem térítendő uniós támogatás. Hasonló kalandpark épül Zalakaroson is, a helyi Aphrodite/Venus Hotel beruházásában, a beruházás összköltsége eléri a 100 millió forintot, melyhez pályázattal sikerült 50 százalékos uniós támogatást nyerni. Uniós támogatással családi fitnesz- és kalandpark épül 2012 második felében Soltvadkerten is, a Vadkerti-tónál. A fejlesztés megvalósítója a kiskunhalasi Geldberg Kft., amely a projekt 77,274 millió forintos összköltségéhez 50 millió forint uniós támogatást nyert az Új Széchenyi Terv keretében

Modern Duna-parti otthonok, akár Otthon Starttal is az agglomeráció kedvenc városában
Iroda

5+1 érv amellett, hogy a szolgáltatott iroda a legjobb döntés vállalkozásod számára

Irodabérlés új szemlélettel: miért választják egyre többen a szolgáltatott irodákat?

Rugalmas irodák: a modern vállalkozások új alapértelmezett megoldása

Irodapiaci trendek 2025: generációk harca, hibrid munkavégzés és láthatatlan MI az irodákban
Raktár

Túlkínálat, óvatos optimizmus és kettős üzemmód – ilyen most az ipari-, logisztikai ingatlanpiac

Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt elkészül a fejlesztés, nő az érdeklődés

Közel az átadáshoz az Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt költözhetnek a bérlők

Újra lendületben az ipari ingatlanpiac – látványos bővülést hozott a harmadik negyedév
Otthon

„Ez már városrombolás” – Vitézy Dávid szerint az Otthon Start mögé bújva darálják le Budapestet
Karácsony a Balatonnál? Ezekben a házakban mi is szívesen töltenénk az ünnepeket, ráadásul Otthon Starttal is megvásárolhatók

Látványos szakaszába lépett a Flórián téri felújítás – teljes szélességben feltépték az északi hidat

Újbuda szembemegy a kormánnyal – jogi csata jöhet az óriásberuházások miatt
Dizájn

Csak így tüntetheted el a penészt teljesen – Két filléres összetevő kell a szakértő szerint

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad
Pénz

Példátlan ítélet született a bíróságon, 40 millió forintot kell fizetnie a banknak egy devizahitelesnek
A felvett összeg háromszorosát fizette vissza egy gyulai család.
Adó és jog

Megnyílt a pénzcsap a falvak előtt – 20 milliárd forint jut közterekre és középületekre

5+1 érv amellett, hogy a szolgáltatott iroda a legjobb döntés vállalkozásod számára

Rugalmas, költséghatékony és fenntartható irodamodell modern vállalkozásoknak

5+1 ok, amiért a szolgáltatott iroda a legjobb választás vállalkozásod számára
Retail

Újabb babaáruházlánccal erősített a Mészáros Csoport
Mészáros Lőrinc is megszólalt az üzletről.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





