Súlyos vádak a Goldman Sachs ellen
Ügyfeleit és az amerikai kongresszust is félrevezette a Goldman Sachs a jelzáloggal fedezett értékpapírokkal való kereskedése során és az üggyel kapcsolatos meghallgatásokon – vádolta meg a bankóriás menedzsmentjét Carl Levin szenátor egy szerdán közzétett 640 oldalas jelentés nyomán.
A bank árfolyama a fokozódó szabályozói kockázatok miatt csütörtökön közel 2,8%-ot esett.
Egy két évig tartó vizsgálat eredménye az a 640 oldalas jelentés, melyet a kongresszus egyik állandó vizsgálóbizottsága hozott nyilvánosságra, s mely alapján Carl Levin szenátor most az amerikai tőzsdefelügyelet (SEC) és az igazságügyi minisztérium vizsgálatát kérte a Goldman Sachs CDO-ival (adósságfedezetű értékpapírjaival) kapcsolatban. A gyanú szerint a Goldman Sachs úgy vezette félre CDO-kat vásárló ügyfeleit, hogy azok nem tudtak róla: a bank ezen értékpapírok értékvesztésére játszott.
Bár a demokrata szenátor szerint a Goldman menedzsmentje, benne Lloyd Blankfein vezérigazgató tagadta, hogy a bank saját számláira a jelzálog fedezetű értékpapírok árfolyamcsökkenésére játszó pozíciót vett volna fel, ez nem felel meg a valóságnak. A vállalati dokumentumok ugyanis azt mutatják, Michael J. Swenson vezetésével a bank kereskedői olyan pozíciókat alakítottak ki derivatívok segítségével, melyekkel a Goldman akkor nyert, amikor a CDO-t vásárolt ügyfelek veszítettek. Swenson 2007 májusi elektronikus levelezéséből ráadásul olyan mondatok kerültek elő, mint hogy a kereskedőknek olyan árakat kell ajánlaniuk, melyek “maximális kínokat okoztak”, és “az embereket teljesen demoralizálják.”

Lakásárak az egekben, hozam a padlón: a 3%-os hitel már most felforgatta a piacot
Iroda

5+1 ok, amiért a szolgáltatott iroda a legjobb választás vállalkozásod számára

Irodabérlés újragondolva: miért éri meg szolgáltatott irodát választani?

Találd meg pillanatok alatt a cégedhez illő irodát!

A Váci úton vett fejlesztési telket a WING
Raktár

Közel az átadáshoz az Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt költözhetnek a bérlők

Újra lendületben az ipari ingatlanpiac – látványos bővülést hozott a harmadik negyedév

Harmincszoros bővülés – 15 500 négyzetméterre költözik az iLogistic a CTPark Budapest West logisztikai és ipari parkban

Kelet-Európa a logisztika új motorja – Magyarország a régió központi szereplőjévé válhat
Otthon

Kiadó panorámás, nagy teraszos lakás a XIII. kerület szívében – azonnal költözhető, teljesen bútorozott otthon a Mohács utcában

Bécs – a következő stratégiai állomás

Jöhet az áttörés az újlakásárakban és -finanszírozásban? – Minden szempár a társasházi építményjogon

Az Otthon Start Program Helyzetbe Hozta az Alacsonyabb Keresetű Lakásvásárlókat
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Példátlan ítélet született a bíróságon, 40 millió forintot kell fizetnie a banknak egy devizahitelesnek
A felvett összeg háromszorosát fizette vissza egy gyulai család.
Adó és jog

Lakatos szakembert keres az Eurogart Kft. – megbízható, hosszú távú állás Óbudán

Csatlakozz az Alkotás Szolgáltató Kft. csapatához műszaki előkészítőként!

Statikus tervező mérnököt keres a KreaBIM Kft. – alkotói szemléletű, változatos projektek Dunakeszin

Víz-, gáz-, fűtésszerelő munkatársat keres az Eurogart Kft. Budapesten
Retail

A kereskedelmi ingatlanpiac 2026-ban: kitart a mérsékelt optimizmus
A Deloitte legfrissebb nemzetközi felmérése szerint a kereskedelmi ingatlanszektor számos kihívással néz szembe, ugyanakkor 2026-ban bővülhetnek azok a cégek, amelyek
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





