Struccpolitikát folytat a K&H: Nem ad forinthitelt a saját devizahiteleseinek
Nem ad forinthitelt a K&H Bank saját devizahiteleseinek – értesült a Pénzcentrum.hu. Ezzel sokaknak nehezíti meg a végtörlesztést, persze más bankoknál végtörlesztőket nem diszkriminál ilyen módon. A lap egy olvasójának értesítése után egy véletlenszerűen kiválasztott fiókban érdeklődtek a banknál kérhető kiváltási lehetőségről. Az ügyintéző elárulta: K&H ügyfeleknek nem, másoknak viszont nyújtanak forinthitelt akár deviza alapú hitel kiváltására is.
Érdekes stratégiát követ a végtörlesztéssel kapcsolatban a K&H Bank, a Pénzcentrum olvasójának, aki a bank ügyfele, forinthitelt nem kívántak nyújtani. A bank jelenlegi devizahiteleseinek így nincs lehetősége saját bankjuk forinthiteléből végtörleszteni. Ezt a lapnak is megerősítették egy telefonbeszélgetés alatt, amit egy véletlenszerűen kiválasztott bankfiók ügyintézőjével folytattak. Az ügyfél azt is megpróbálta megtudakolni, hogy lehetséges-e, hogy rokonok segítségével összeszedett összeggel végtörlesszen, majd ennek legalább egy részét, akár személyi hitelből is megadja hozzátartozóinak. Az ügyintéző szerint viszont ez sem lehetséges, hiszen: “a bank nem nyújt semmilyen új forinthitelt”. A lap kérdésére viszont ezt egy másik ügyintéző cáfolta, nyújtanak akár jelzálog alapú forinthitelt is, amennyiben nem a K&H-nál meglévő devizahitelünket akarjuk belőle végtörleszteni. Nem zárta ki annak a lehetőségét, hogy máshonnan érkező ügyfeleknek nyújtanak forinthitelt.

Okosotthonok és vízparti életérzés Újbudán – Kétnapos nyílt nappal vár a Metrodom River
Iroda

Egyre kevésbé vonzó az évekre szóló irodabérlet – új működési modell terjed a vállalatok körében

Vége lehet a több évre szóló irodabérletek egyeduralmának? Egyre több cég választ más megoldást

Ilyen lesz a jövő munkahelye: már nemcsak az elhelyezkedés, hanem a rugalmasság és a dolgozói jóllét is számít

Hónapokig tartó irodakialakítás helyett kész megoldás: erre váltanak a cégek
Raktár

Lassult a kereslet, de nem állt le az ipari ingatlanpiac

Kiadó raktárt keresel? Így találhatsz néhány kattintással több ajánlatot egyszerre

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban
Otthon

Ezek a családi házak a Wekerle Plusz programmal is megvásárolhatók – felújított otthonok és vidéki lehetőségek a kínálatban

45 felett vagy, vagy még nincs önerőd? Ezek a lehetőségeid

Az agglomeráció lehet a Wekerle Plusz nyertese

Milliókkal csökkent négy eladó ingatlan ára – Debrecentől Kecskemétig találhatunk most kedvezőbb ajánlatokat
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

5+1 ok, amiért a cégvezetők a szolgáltatott iroda mellett teszik le a voksukat

Így alakul át az irodapiac: a rugalmasság, a technológia és a fenntarthatóság kerül előtérbe

Egyre kevesebben akarnak évekre irodát bérelni – ez lehet az új vállalati modell

A jövő irodája már egészen másról szól: rugalmasság, wellbeing és fenntarthatóság kerül a középpontba
Retail

Vezércsere a Pennynél, Németországból igazolt új vezérigazgatót az áruházlánc
Október 1-től Philipp Stiehler tölti be a posztot.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





