Sorozatgyártás előtt a magyar fejlesztésű összehajtható elektromos robogó
Sorozatgyártásra készen áll a Moveo Zrt. és az Antro Nonprofit Kft. legújabb fejlesztése. A környezetbarát, összehajtható jármű a városi közlekedésben jelenthet nagy előnyt az autóhoz képest.
A nagyvárosok egyre súlyosabb problémája a növekvő autóforgalom, és az ezzel járó légszennyezettség, nem is beszélve a parkolóhelyek hiányáról. Alternatívát jelenthetnek a kis fogyasztású robogók, illetve a kerékpár, igaz utóbbi nem minden esetben jelent megoldást (sok helyen persze már gondoskodnak fürdési lehetőségről a munkahelyeken). Az Antro Kht. fejlesztéseire, témakutatásaira és tapasztalataira alapozva egy rendkívül könnyű, elektromos hajtású, összecsukható hibrid robogó fejlesztése és sorozatgyártásának előkészítése folyik, befektetői tőkéből. A 25 kilogrammos, részben szétszedhető és összehajtható jármű szénszálas, kompozit anyagból készül, hajtását pedig egy, az első agyba épített motor biztosítja. Pedál generátorával akkor is tölthető, ha nincs konnektor a közelben. Utóbbival a töltésre egy éjszaka bőven elég, és a robogó egy töltéssel 35 kilométert tud megtenni sík terepen. KRESZ oldalról nézve a robogó a segédhajtású kerékpárokkal áll rokonságban, ám azoknál tágabb a közlekedési felhasználási lehetősége, hiszen olyan közlekedési helyzetekben – például a buszsávokban – is használható, ahol a kerékpárok nem. Ezenkívül természetesen a kerékpárutakon is lehet vele hajtani, amennyiben betartjuk a sebességhatárt.

Modern Duna-parti otthonok, akár Otthon Starttal is az agglomeráció kedvenc városában
Iroda

5+1 érv amellett, hogy a szolgáltatott iroda a legjobb döntés vállalkozásod számára

Irodabérlés új szemlélettel: miért választják egyre többen a szolgáltatott irodákat?

Rugalmas irodák: a modern vállalkozások új alapértelmezett megoldása

Irodapiaci trendek 2025: generációk harca, hibrid munkavégzés és láthatatlan MI az irodákban
Raktár

Túlkínálat, óvatos optimizmus és kettős üzemmód – ilyen most az ipari-, logisztikai ingatlanpiac

Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt elkészül a fejlesztés, nő az érdeklődés

Közel az átadáshoz az Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt költözhetnek a bérlők

Újra lendületben az ipari ingatlanpiac – látványos bővülést hozott a harmadik negyedév
Otthon

Látványos szakaszába lépett a Flórián téri felújítás – teljes szélességben feltépték az északi hidat

Újbuda szembemegy a kormánnyal – jogi csata jöhet az óriásberuházások miatt

Rákapcsol a kormány az Otthon Startra – újabb ezres nagyságrendű lakásfejlesztések kapnak zöld utat Budapesten

Elszakadt a cérna Spanyolországban – 64 millió euróra büntették az Airbnb-t
Dizájn

Csak így tüntetheted el a penészt teljesen – Két filléres összetevő kell a szakértő szerint

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad
Pénz

Példátlan ítélet született a bíróságon, 40 millió forintot kell fizetnie a banknak egy devizahitelesnek
A felvett összeg háromszorosát fizette vissza egy gyulai család.
Adó és jog

5+1 érv amellett, hogy a szolgáltatott iroda a legjobb döntés vállalkozásod számára

Rugalmas, költséghatékony és fenntartható irodamodell modern vállalkozásoknak

5+1 ok, amiért a szolgáltatott iroda a legjobb választás vállalkozásod számára

Találd meg pillanatok alatt a cégedhez illő irodát!
Retail

Újabb babaáruházlánccal erősített a Mészáros Csoport
Mészáros Lőrinc is megszólalt az üzletről.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





