Sikeresen debütált a BUX ETF
Egy hete, december 13-án indult a Budapesti Értéktőzsdén egy új termék, a Tőzsdén Kereskedett BUX Indexkövető Alap, azaz a BUX ETF kereskedése. Az új instrumentumtól mind a BÉT, mind a termék kibocsátója, az OTP Alapkezelő azt várja, hogy középtávon a hazai tőzsdei kereskedés egyik leglikvidebb, legsikeresebb termékévé váljon. A BUX ETF révén a befektetők egyetlen értékpapír tőzsdei forgalomban történő megvásárlásával hozzájuthatnak egy, a BUX indexet leképező részvényportfolióhoz.
Az elmúlt egy hét alapján a várakozások igazolódni látszanak. A piac egy heti forgalma 108 millió forint volt, amivel a BÉT-en forgó értékpapírok közül a 16. leglikvidebb termék volt. Ezt a likviditást nagyban elősegíti, hogy a termék piacán az OTP Bank személyében árjegyző tevékenykedik, aki jelenlétével folyamatosan szűk ajánlati ársávot tart fenn. Az elmúlt egy hét tapasztalata azt mutatja, hogy az OTP Bank Nyrt sikeresen látja el az árjegyzői feladatokat, melynek eredményeképp a vállalt maximális árrésnél jobb árakat biztosított a befektetők számára.
A BUX ETF iránti befektetői érdeklődés folyamatosan emelkedik, amit jól mutat, hogy a legnagyobb forgalom a papírban éppen a tegnapi napon, december 19-én zajlott. Ezen a napon több mint 51 millió forint értékben cseréltek gazdát BUX ETF-ek. Az új termék a részvények piacára is jótékony hatást gyakorol, hiszen az árjegyző fedezeti célú kötések révén a BUX-ot alkotó részvényekben is többlet likviditást generál t.
A BUX ETF iránt már az első napokban jelentős magánbefektetői érdeklődés mutatkozott, amit alátámaszt a befektetési szolgáltatók széles köre által közvetített nagyszámú vételi vagy eladási megbízások. A részvénypiac 10 legnagyobb forgalmat bonyolító befektetési szolgáltatója közül 7 már az első héten aktivitást mutatott a BUX ETF piacán. Mindemellett külföldi székhelyű brókercégek is hangsúlyos szerepet vállaltak a forgalomból, ami egyértelműen külföldi befektetői érdeklődésre utal.

Modern Duna-parti otthonok, akár Otthon Starttal is az agglomeráció kedvenc városában
Iroda

Irodabérlés új szemlélettel: miért választják egyre többen a szolgáltatott irodákat?

Rugalmas irodák: a modern vállalkozások új alapértelmezett megoldása

Irodapiaci trendek 2025: generációk harca, hibrid munkavégzés és láthatatlan MI az irodákban

Professzionális iroda akár már holnapra – hosszú távú kötöttség nélkül
Raktár

Túlkínálat, óvatos optimizmus és kettős üzemmód – ilyen most az ipari-, logisztikai ingatlanpiac

Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt elkészül a fejlesztés, nő az érdeklődés

Közel az átadáshoz az Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt költözhetnek a bérlők

Újra lendületben az ipari ingatlanpiac – látványos bővülést hozott a harmadik negyedév
Otthon

A Kúria kimondta: érvénytelen a devizahitel – mégis tovább hajtják be a pénzt a családon

Bemelegítés az új évre – aki lemarad, hátrányból indul 2026-ban

Négy lakópark, négy életstílus – modern otthonok a várostól a természetig

Ezek most a világ legszebb téglaépületei – Síremlék, múzeum és szeszesitalgyár is versenybe száll a BRICK AWARD 26 döntőjében
Dizájn

Csak így tüntetheted el a penészt teljesen – Két filléres összetevő kell a szakértő szerint

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad
Pénz

Példátlan ítélet született a bíróságon, 40 millió forintot kell fizetnie a banknak egy devizahitelesnek
A felvett összeg háromszorosát fizette vissza egy gyulai család.
Adó és jog

Rugalmas, költséghatékony és fenntartható irodamodell modern vállalkozásoknak

5+1 ok, amiért a szolgáltatott iroda a legjobb választás vállalkozásod számára

Találd meg pillanatok alatt a cégedhez illő irodát!

Közel az átadáshoz az Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt költözhetnek a bérlők
Retail

Új korszak kezdődik a Media Marktnál, így alakul át a népszerű bolthálózat
A jövőben több szolgáltatás bevezetését tervezi a cég.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





