Semmi sem sok a románoknak – még mindig nem ért véget a roham
Továbbra is nagyon nagy potenciát látnak a fejlesztők a romániai plázaépítésben. A plázaboomot megtapasztaló városok sorához ezúttal újabb város csatlakozhat Nagyvárad személyében, ahol 2009-re egymástól igen kis távolságra 3 új bevásárló központ kerül felhúzásra – írja a Ziarul Financiar.
Egy
éven belül három új bevásárlóközpont épül fel a tervek szerint Nagyváradon, a
Tiago Mall, az Era Shopping Park és egy Stop.Shop bevásárló központ. Ez a tény
pedig arra enged következtetni, hogy Arad után, ahol 2009 végéig öt
plázafejlesztés valósul meg, Nagyvárad lehet a plázaboom következő állomása. Az
előbb említett három bevásárló központ egymáshoz nagyon közel az Immoeast, az
S+B Group, és az Ireland’s Mivan fejlesztésében épül majd fel. A beruházás
összértéke várhatóan eléri a 180 millió eurót, melynek keretében körülbelül 100
ezer nm-es új kereskedelmi felület gazdagítja majd Nagyvárad kínálatát.
Az Ireland’s Mivan fejlesztésében álló Tiago Oradea, egy hagyományos
bevásárlóközpontként kerül megvalósításra, míg az Era Oradea retail park
formájában láthatja meg a napvilágot, mely bérlői között megtalálható a
Carrefour, a Mobexpert, a Bricostore és a Media Galaxy. Az előbb említett két
bevásárló központ még az idén befejezésre kerülhet, míg a Stop.Shop várhatóan
2009-ben nyithatja meg kapuit, mely egyébként egy Marosvásárhelyi hasonló
projekt mellett az első bevásárló központ lesz ezen márkanév alatt.
Az
Immoeast Austrian befektetési alap az elmúlt évben jelentette be, hogy 20
projektje közül 4 esetében, Aradon, Nagyváradon, Szatmárnémetiben és
Marosvásárhelyen az S+B Grouppal közösen valósítja meg a beruházásait. A tervek
között szereplő első két projekt, mely Nagyváradot és Marosvásárhelyet érinti,
megvalósítási összege eléri a 30 millió eurót, s összesen 17 ezer, ill. 20 ezer
négyzetméternyi kereskedelmi felületet hoz létre. Az S+B Group összesen 10
projektet tervez, 350 millió euró értékben a román piacon, melyek közül a
legnagyobbnak a Nagyszebenben, az Immoeasttal közösen megvalósított
bevásárlóközpont számít.

Új otthonok Zugló nyugodt utcáiban: modern lakások és CSOK Plusz lehetőség egy helyen
Iroda

AZ INTERNATIONAL WORKPLACE GROUP 2025-BEN VILÁGSZERTE 1132 ÚJ HELYSZÍNNEL BŐVÍTETTE HÁLÓZATÁT

Miért fordul egyre több cég a szolgáltatott irodák felé? Új szemlélet formálja az irodapiacot

Rugalmas irodák: miért váltak a modern vállalkozások új alapmegoldásává?

Már papír is van róla, hogy ez Magyarország szinte legzöldebb irodaháza
Raktár

Harc az idővel a vásárlókért: 24 órás házhoz szállítással emel tétet a MediaMarkt

Kínzó munkaerőhiány: érvénytelen jogosítvánnyal buknak le a fuvarozók

Bejelentették az áremeléseket: drágulnak a gyógyszerek, majd az élelmiszerek következnek

Most érdemes állást keresni, rengeteg cég tervez létszámítbővítést
Otthon
Mennyibe kerül ma egy nyaraló? Nagyon nem mindegy, hol keresünk!
Elszabadultak az építőanyagárak: energia és olaj egyszerre ütötte ki a piacot
Sokk az építőiparban: ezzel a technológiával akár felére csökkenthető a lakásépítés ideje – és ez mindent megváltoztathat

Felpörögtek az események: újabb 300 lakás épül Angyalföldön
Dizájn

55 forintos házi csodaszer vízkő ellen – Videón mutatjuk, hogy működik

Varázsvilágot alkottak néhány négyzetméteren – Előtte-utána képeken a lepukkant erkélyek

Egy fazékfedővel takarítja patyolatra a kanapét: zseniális trükk otthonra

Ingyen támogatás jár, ha ez igaz rád: több ezer háztartást érinthet
Pénz

Albérlet vagy saját ingatlan? Ezt jó tudni, ha lakást keres
Egyre több lakáskereső – köztük sok egyedülálló fiatal – dönt úgy, hogy albérlet helyett saját ingatlant vásárol. Ebben nagy szerepe
Adó és jog
Amikor az iroda már nem teher, hanem versenyelőny: így változtatják meg a cégek a játékszabályokat

Fordulat az ingatlanpiacon: gyenge január után beindult a roham, tavaszra felpöröghet a kereslet

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

Stabil rajt 2026-ban: 7600 felett indult az év a lakáspiacon, erős maradt a hitelkereslet
Retail

Beszállt a Vapiano étteremláncba a Libri alapítója és egykori cégvezetője
Megtörtént a tulajdonosváltás.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





