Romániában terjeszkedik a Plaza Centers
A jelentős magyarországi érdekeltségekkel rendelkező izraeli Plaza
Centers egy milliárd dolláros befektéssel bevásárló-és szórakoztató
központot létesít Bukarestben Casa-Radio névvel.
Az izraeli Elbit Medical Imaging csoporthoz tartozó vállalat 75
százalékos részesedést vett az projektért felelős román
ingatlanfejlesztő cégben, amelyben a román államnak 15 százalékos
részesedése van.
Az építési munkálatok a tervek szerint 2007 elején kezdődnek, a
beépíthető terület 360 ezer négyzetméter lesz.
A Plaza Centers 17., Magyarországon megépülő bevásárlóközpontja
lesz az Arena Plaza, amely 2007 őszén nyílik meg Budapesten, a volt
Ügető helyén, s Közép-Európa legnagyobb ilyen létesítménye lesz. A
beruházás értéke 200 millió euró.
A Plaza Centers Magyarországon az elmúlt nyolc évben 1,2-1,3
milliárd eurót fektetett be, ami az országba érkezett összes
külföldi tőke 2-3 százaléka.
A társaság Magyarországon, Lengyelországban és a Cseh
Köztársaságban összesen 20 plazát épített eddig.
A vállalatcsoport további magyarországi tervei között szerepel
az óbudai Hajógyári-szigeten egy szórakoztatóközpont létrehozása.
Ezen kívül a Plaza Centers
2007-ben adja át az Operaházzal szemben található, megújuló, volt
Drechsler Palotát, ami öt plusz egy csillagos Regents szállodaként
üzemel majd.

Négy új lakópark, ahol más szintre léphet az otthonteremtés: Duna-parti panoráma, zöld környezet és energiahatékony lakások
Iroda

Már nem csak egy hely, ahol dolgozni kell: ezért választ egyre több cég szolgáltatott irodát

5+1 érv a szolgáltatott iroda mellett, amit egyre több cégvezető ismer fel

Az iroda már nem csupán munkahely: ezért fordul egyre több vállalat a szolgáltatott irodák felé

Vége a hosszú irodabérletek korszakának? Egyre több cég választ rugalmasabb megoldást
Raktár

Lassult a kereslet, de nem állt le az ipari ingatlanpiac

Kiadó raktárt keresel? Így találhatsz néhány kattintással több ajánlatot egyszerre

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban
Otthon

Ennyibe kerülhet egy állami bérlakás? A Wekerle-program könnyen milliárdos csapdába sétálhat

Paloták, szigetek és egy romos turistaház is visszakerülhet az államhoz: óriási vagyon sorsáról kell dönteni

Lemaradsz a legjobb lakásokról? Ezzel az appal az árcsökkentésekről is azonnal értesülhetsz

A bérlakás lehet a magyar lakáspiac nagy hiányzó darabja – de egy rossz program többet árthat, mint használ
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Vége a hosszú irodabérletek korszakának? Egyre több cég keresi a rugalmasabb megoldásokat

A számok mögött egészen más történik: óvatosabbá váltak a cégek a budapesti irodapiacon

Lassult a kereslet, de nem állt le az ipari ingatlanpiac

Rugalmasság, wellbeing és fenntarthatóság: így alakítják át a munkahelyeket a jövő irodái
Retail

Így alakul a boltok nyitvatartása az ünnepi hétvégén: ezek az üzletek lesznek nyitva
Mutatjuk a részleteket.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





