Rogán: Tiltott állami támogatás a BKV-nál?
A parlament és a főváros gazdasági bizottságának fideszes elnöke szerint idén a BKV esetében is felmerülhet a tiltott állami támogatás problémája, csakúgy, mint a közelmúltban a Malév esetében.
Rogán Antal hétfőn a TV2 Mokka című műsorában azt mondta: májusig rendezni kell a BKV helyzetét. A kormány hajlandó odaadni azokat a támogatásokat, amelyek normatív alapon vagy éppen fogyasztói árkiegészítés címén járnak a közlekedési társaságnak, de az kevés, ha a főváros “a nullától egy-két milliárdig terjedő kategóriában szán csak pénzt a saját cégének működtetésére, miközben ez a legfontosabb közszolgálati feladata – fejtette ki, hozzátéve: egyetért abban Tarlós István főpolgármesterrel, hogy Budapest mozgástere korlátozott, de “azért ennek a korlátozott mozgástérnek a végéig el kellene jutni, és szerintem lehet még mit spórolni”.
A BKV-nak adott rendkívüli állami támogatásokat ugyanúgy nem fogják szeretni Brüsszelben, és “valószínűleg ugyanúgy egy eljárás elébe nézünk, hogy ha ezt a gyakorlatot folytatjuk”, mint a Malév esetében – hívta fel a figyelmet a politikus, utalva arra, hogy január elején az Európai Bizottság felszólította Magyarországot a Malévnak 2007 és 2010 között nyújtott, az EU-s szabályokkal “összeegyeztethetetlen” – 70-100 milliárd forint közötti – állami támogatás visszafizettetésére.
Arra a kérdésre, hogy a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) megszüntetésével egyetértene-e, azt válaszolta: “a megszüntetésével talán nem”, de azzal igen, hogy a BKK kiadásait is érdemes lenne újragondolni.

Új generációs lakóparkok Budapesten és a Balatonnál – zöld környezet, városi dinamika és energiatudatos otthonok egy helyen
Iroda

Azonnal költözhető iroda, hosszú távú kötöttségek nélkül: ezért választ egyre több cég rugalmas irodamegoldást

Azonnal költözhető, rugalmas iroda – ezért választ egyre több cég szolgáltatott irodát

Nem az ár a fő szempont többé: így rajzolja át az irodabérlést a fenntarthatóság, a dolgozói jóllét és a rugalmasság

Amikor az iroda nem költség, hanem versenyelőny
Raktár

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

Túlkínálat, óvatos optimizmus és kettős üzemmód – ilyen most az ipari-, logisztikai ingatlanpiac

Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt elkészül a fejlesztés, nő az érdeklődés
Otthon

Elfogyott a közpénz, mégsem adják fel: így születhetnek újjá a hanyatló városrészek

Új korszak jöhet az európai lakáspiacon: nem elég, hogy megfizethető, most már szépnek és zöldnek is kell lennie

A gyors lakáseladás valódi kulcsa: ezek a lépések döntik el, hogy hetek vagy hónapok alatt találsz vevőt

Meghökkentő trend terjed Európában: milliókat fizetnek a fiatalok, mégsem kapnak saját lakást
Dizájn

Egy fazékfedővel takarítja patyolatra a kanapét: zseniális trükk otthonra

Ingyen támogatás jár, ha ez igaz rád: több ezer háztartást érinthet

7 tipp, hogy gyorsabb legyen a tavaszi nagytakarítás: kevésbé fárasztó így

Ezt az 5 dolgot add a felmosóvízhez, és ragyogni fog a padló: friss illatú lesz a lakás
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Találd meg a céged új irodáját gyorsan, felesleges körök nélkül

Nem az ár dönt többé: így írja át az irodabérlést a fenntarthatóság, a jóllét és a rugalmasság

Megnyílt a pénzcsap a falvak előtt – 20 milliárd forint jut közterekre és középületekre

Irodapiaci trendek 2025: generációk harca, hibrid munkavégzés és láthatatlan MI az irodákban
Retail

Vlagyimir Putyin 12 billió dollárt ígér Donald Trumpnak
Titkos játszma lehet a háttérben.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





